Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A központ üzemeltetésére létrehozott új cég (S.D. Park Üzemeltető Kft.
A központ üzemeltetésére létrehozott új cég (S.D. Park Üzemeltető Kft.) társtulajdonosa elmondta, hogy sikerült megtalálniuk a közös hangot az önkormányzattal és a társasházi formában működő üzletek tulajdonosaival, így júniusban újra kinyit a szórakoztatóközpont. Hozzátette: a park jelentős felújításra szorul, amit a cégbíróságnál május 4-én, szerdán bejegyzett új üzemeltető cég már elkezdett. Zámbó Attila - aki egyben a park egyik szórakozóhelyének bérlője - tájékoztatása szerint Balatonfüred képviselő-testületének még jóvá kell hagynia a park üzemelési tervét.
A zenés klubokkal rendelkező komplexum korábbi üzemeltetője, a Sundance Park Kft. jelenleg felszámolás alatt áll. Serényi Gábor, a kft. ügyvezetője szerint mivel nem sikerült megegyezniük az önkormányzattal, így visszalépett a további üzemeltetéstől. A cég névhasználatának a jogát, a weblapját és domain nevét, illetve az üzemeltetéssel összefüggő egyéb szellemi tulajdonjogokat átadták az új üzemeltetőnek, az S.D. Park Üzemeltető Kft.-nek.
Az önkormányzat az MTI megkeresésére nem reagált a létesítmény megnyitásának hírére, a város honlapján olvasható közleményben még a társasházi vezetőséggel folytatott tárgyalásról írnak. A balatonfured.hu szerint ezeregyszázan válaszoltak a Sundance Parkról a honlapon indított közvélemény-kutatásra: a válaszadók 63 százaléka szórakoztató negyedet szeretne a négyhektáros területen, 30 százalék a komplexum elbontását javasolta. A bontás vagy szórakozás című közlemény Bóka István polgármestert idézi, aki szerint a park működése nem egyeztethető össze a minőségi turizmussal.
"Határozottan az a véleményem, hogy a területnek új funkciót kell kapnia. Hosszú távon csak ez lehet a megoldás. Négy-öt éven belül az épületeket le kell bontani és meglátásom szerint egy lakópark létesítése lenne a legjobb megoldás. Ehhez persze először is az kell, hogy az önkormányzat rendelkezhessen a terület felett, utána pedig nyilván a képviselő-testületnek kell eldöntenie, mit kezdjen a város az ingatlannal" - olvasható a balatonfured.hu oldalon.
A cégbíróság adatai szerint a felszámolási eljárás még tavaly decemberben indult. A balatonfüredi földhivatal adatai szerint a 2005-ben még Annagora Park néven megnyitott létesítmény közel négyhektáros területén 136 különálló ingatlan szerepel összesen 46 épületben. A tulajdonosok köre változó: mindössze húsz magánszemély szerepel a többségi tulajdonos Masped csoport érdekeltségébe tartozó Annagora Market Kft. mellett.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.