Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A milliárdos szálloda beruházással összefüggésben alakult ki vitás helyzet a tulajdonos és a szomszédok között.
A milliárdos szálloda beruházással összefüggésben alakult ki vitás helyzet a tulajdonos és a szomszédok között. A készülő szálloda közelében élők azt állítják, nem ismertették velük korábban az épület jelenleg látható formáját, ugyanis lesz egy olyan szárny, amiről nem tudtak – számolt be a Veszprémi Napló.
Az Ingatlanmenedzser értesülései szerint magyar magánszemélyek egy négycsillagos szállodát és wellness központot akarnak felépíteni ott, ami vonzaná a turistákat, s így szerintük felértékelődnének az ingatlanok. Az egyik legnagyobb ellenző Szeremley Huba ismert gazda, akit a tiltakozók előszeretettel tolnak maguk előtt.
A Balaton északi oldalának ezen a részén jelenleg még nincs ilyen jellegű objektum. Csak Keszthelyen illetve Balatonfüreden és a távolabbi Tapolcán. Badacsonyban már öt éve tervezik ezt a projektet, meg is épült egy nagyobb rész, de a bővítés ellen heves a tiltakozás.
A veszprémi lap szerint az érintett lakók nevében Mészáros Éva közölte: törvényességi felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Központi Nyomozó Főügyészséghez, mivel a szomszédok véleménye szerint a korábbi badacsonytomaji jegyző jogellenesen adott ki építési engedélyt a beruházásra. A most induló eljárás is a volt jegyző hivatali felelősségét vizsgálja.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a hotel jogellenesen felépített szárnyát bontsák le, hiszen az nemcsak hogy szabálytalan, de teljesen tönkreteszi a mi ingatlanjainkat. Egyúttal kértük, hogy lehetőleg ne a tapolcai építési hatóságot jelöljék ki a használatbavételi engedélyeztetési eljárás lefolytatására, mert ott most nincs jegyző. Ráadásul a tapolcai főépítész személyes érintettsége sem szerencsés, hiszen korábban ő Badacsonytomajon is ezt a munkakört töltötte be” - tette hozzá Mészáros Éva.
Panaszukban a lakók továbbra is hivatkoznak arra a jogszabályra, hogy a beruházás terveit a tervtanács rendelkezésére kellett volna bocsátani. Azonban az építtetők ezt a véleményező testületet megkerülték.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.