Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Először tervezzük meg hova szeretnénk direkt, és hova vetett fényt.
Először tervezzük meg hova szeretnénk direkt, és hova vetett fényt. A járdákat és azokat a részeket ahol fontos sötétben is jól látni direkt fénnyel világítsuk meg, azaz a világítótest fényét a megvilágítandó részre irányítsuk.
A vetett fény ennél sokkal sejtelmesebb, hangulatosabb, de kevésbé erős. Érdemes a fűbe, vagy a járdalapok közé rejteni a fényforrásokat, amivel a házat, vagy egy szép növényt, kertrész világítunk meg. Annak környezetét pedig az arról visszavetődő fény fogja lágyabban, de annál látványosabban megvilágítani.
A kis teljesítményű napelemes lámpák főleg utak, ágyások kijelölésére alkalmasak, de jelzőfénynek kiválóan megfelelnek. Nappal feltöltődnek, éjszaka pedig az áramszámlát nem növelve borítják fénybe kertünket.
Egy kerti világítást - 3 db led-es égővel, tartó alkatrészekkel, elektromos vezetékekkel számolva - lényegében 5-8 ezer forintból kihozhatunk.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.