Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Hivatali visszaélés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyula volt XI.
Hivatali visszaélés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Molnár Gyula volt XI. kerületi MSZP-s polgármester, Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármester és egy ügyvéd ellen - írja a Magyar Nemzet. Az ügy egy Duna-part melletti volt önkormányzati terület pályázat nélküli átjátszásáról szól, a vád szerint a vezetők hatalmukkal visszaélve előnyt szereztek egy cégnek.
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek azt monta, ezzel ugyan nem okoztak vagyoni hátrányt az önkormányzatnak, de a bűncselekményért akár így is három évog terjedő börtön járhat.
Az érintett cég az Öböl XI. Kft., mely megszerezhette azt a Dombóvári és Budafoki út sarkán levő ingatlant, aminek a környékén lévő területek már a társaság birtokában voltak.
2006 nyarán a XI. kerületi képviselő-testület MSZP-SZDSZ-es többsége közel tízezer forintos négyzetméteráron vásárolta meg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól a 38 hektáros területet, amit azonnal saját cégébe, a Buda-Hold Kft.-be vitt be több mint 410 millió forintos értékben. Az ingatlan végül a Kopaszi-gátat, illetve az öböl körüli területeket birtokló kft.-hez került.
Molnár Gyula a Magyar Nemzetnek azt mondta, örül, hogy független ítészek elé kerül az évek óta húzódó ügy, valamint, hogy büszke a Kopaszi-gát környékének fejlesztéseire
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.
Egyszerre többet is.