Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Épületek, tervek - és idén először - épített környezet kategóriájában benyújtott pályázatokra is lehet szavazni a 2020-as Média Építészeti Díj közönségszavazásán. A rangos elismerésért családi házak, buszpályaudvar és településközpont is versenyben van.
Csütörtök délutántól lehet szavazni a Média Építészeti Díja verseny közönségszavazásán az idei legjobb hazai épületekre és tervekre. Vannak köztük családi házak, buszpályaudvar, vagy éppen településközpont.
Az idén 16. alkalommal lebonyolított versenyre, amit az Építészfórum szervez, összesen 59 épületet, 84 tervet és 22 környezeti alkotást neveztek, közülük választott ki az Indira van’t Klooster, az ARCAM, az Amszterdami Építészeti Központot irányító holland építész által vezetett előzsűri három kategóriában - épület, terv, és idén először, épített környezet - 10-10-10 pályamunkát. A előválogatott pályázatokról október 22-től november 15-ig lehet szavazni a verseny honlapján.
Az előválogatott pályázatokról a Média zsűri maga is meghozza majd a döntését: két kategóriában - épület és terv - választja ki a legjobbat az 5-5 finalista közül, november 21-én egy online gálaműsor keretében.
Képeinken néhány döntőbe jutott épületet láthat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.