Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A második és ötödik kerületi ingatlanok adásvételére vonatkozó megállapodás egy Nobilis Kristóf érdekeltségi körébe...
A második és ötödik kerületi ingatlanok adásvételére vonatkozó megállapodás egy Nobilis Kristóf érdekeltségi körébe tartozó céggel jött létre. A felek a tranzakció értékét üzleti titokként kezelik - tudta meg az Ingatlanmenedzser Jászai egyik közeli munkatársától.
Az indoklásban azt fejtette ki Jászai Gellért, hogy az ingatlanfejlesztési piac jövedelmezőségi kilátásai, az egyre mélyülő európai válság és a bankok hitelezési aktivitásának további csökkenése miatt döntött úgy, hogy értékesíti budapesti ingatlanait, illetve fejlesztés előtt álló projektjeit.
"Naponta dőlnek meg az ingatlanpiac korábban megingathatatlannak tűnő fundamentumai. A mai helyzetben ezért két lehetőség közül kellett választanunk. Az első, hogy további befektetésekkel a megváltozott környezetben is eredményes üzemméretet és portfóliót alakítunk ki. A második, hogy eladjuk valakinek ezt a kiemelkedő színvonalú ingatlancsomagot, aki vélhetően hasonló megfontolások alapján vásárolja meg azt." – indokolta az eladásról szóló döntését az üzletember”.
Nobilis Kristóf megerősítette a tranzakció tényét, de nem kívánt a további részletekről nyilatkozni. Az adásvétel érinti többek között a II. kerületi Akadémia Park beruházást és a már elkészült Officium Irodaházat, a szintén II. kerületi Hárshegy utcai 2 hektáros telket, de az ügylettel Nobilis több értékes V. kerületi ingatlanhoz is jut.
A tranzakcióval a vevőhöz kerül a déli Klotild Palota, a Párizsi udvar, valamint a Szent István tér 15. alatti ingatlanok vásárlási joga is. Az Ingatlanmenedzser korábban többször is megírta, hogy Jászai Gellért vezette SCD Group 5,3 milliárd forintért jutott az V. kerületi ingatlanokhoz és előzetes elképzelései szerint luxus lakásokat és szállodát fejlesztett volna bennük.
A projektről azonban az elmúlt két évben semmit sem lehetett hallani, nyilván azért is késleltették, mert a tulajdonos bizonytalan volt azok megtérülésében a mostani súlyos válság közepette. Az SCD előzőleg a 100 milliárd forintos megaberuházásnak hirdetett balatoni projektekből is kivonult a Hunguesttel kötött üzlet nyomán.
Az SCD főnöke tavaly ősszel azt nyilatkozta, hogy a jövőben Budapestre koncentrál, ingatlankezelő cégét pedig a nyáron elfogadott új törvény lehetőségét kihasználva tőzsdére viszi. A turisztikai ágazatot - benne a Hungest Hotelsre vonatkozó vételi opcióval - egy magyar üzletemberekből álló konzorcium veszi meg, akikről egyelőre nem tudni többet, de a holdingot a mostani szándékok szerint egyben tartják, sőt, a kempingek üzemeltetésére felkérték Jászait. A magyar befektetőkből álló konzorciumnak, a Turisztika Hungária Kft.-t Nagy Gábor képviseli. A kempingüzemeltetési üzletág jelentős, évi 6-700 ezer vendégéjszakát generál.
Jászai Gellért továbbra is figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat, nem tartja kizártnak, hogy kellő időben visszatér az ingatlan befektetésekhez. Addig elsősorban egyéb üzleti portfóliójának erősítésére koncentrál a munkatárs által eljutatott közlemény szerint.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.