Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Karácsonyi rendezvénysorozat lesz a Design Terminálban.
Karácsonyi rendezvénysorozat lesz a Design Terminálban. Ötven divat- és formatervező munkáit vonultatja fel péntektől december 18-ig a budapesti Design Terminál karácsonyi rendezvénye.
Az Ajándék Terminál elnevezésű designvásárhoz aukció is kapcsolódik, amelynek bevételéből jótékony célra is fordítanak. "Mindenképpen szerettünk volna karácsony előtt egy designvásárt, de ezt nyugat-európai mintára inkább olyan kiállításként szerveztük meg, ahol egyébként minden megvásárolható" - beszélt az MTI-nek az Ajándék Terminál ötletéről az Erzsébet téri designközpont kreatív igazgatója.
Mint Ács Zoltán elmondta, ötven, szakmájában már nevet szerzett magyar designert kértek fel, akiktől összesen csaknem 2000 termék lesz megvásárolható. Az emeleten a divattervezők és a textilesek kaptak helyet, míg a földszinten formatervezők, ötvösök, bútortervezők munkái lesznek kaphatók - tette hozzá a kreatív igazgató.
Az eseménysorozat designaukcióval zárul: december 17-én a designerek által felajánlott egyedi tárgyak találhatnak gazdára. Az árverés bevételének 10 százalékát jótékony célra fordítják: az abból vásárolt rajzeszközöket egy kreatív foglalkozás keretében december 21-én vehetik át gyermekotthonokban élő diákok.
Az Ajándék Terminál kiállításán kaphatók lesznek többek között Abodi Dóra, Anna Zaboeva, a Béta csoport, a Je suis belle, Mojzes Dóra, Oláh Anna, Tamara Barnoff és Vágó Réka divattervezők, Antal Balázs, Görömbei Luca, Lublóy Zoltán, Pozsonyi Izsó Andrea és Strohner Márton kerámia- és üvegtervezők, az Artista Művek, Kiss Zsombor Krisztián és a Pimp my wall médiaművészek, valamint Abaffy Klára, Ferencz Vanda, Juhász Ádám, Kárpáti Róbert, Kecskés Orsolya, Király Fanni, Losonczi Áron, a Pos1t1on, Sümegi Éva és Vékony Fanni formatervezők munkái.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.