Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Legalább 85-90 millió forintra lesz szükségünk, ha egy-két utcára szeretnénk lakni Orbán Viktor budai házától.
Legalább 85-90 millió forintra lesz szükségünk, ha egy-két utcára szeretnénk lakni Orbán Viktor budai házától. A környéken egyébként stagnáltak idén az árak, így a miniszterelnöknek legfeljebb azért kell aggódnia, hogy tíz éve vásárolt ingatlana a normális értékvesztési ütemet ne haladja meg jövő tavaszra.
A kormányfő 2002 májusában lett fele részben tulajdonos mostani házában. Vagyonbevallásában nem részletezte, hogy mennyiért vásárolta a 82+101 négyzetméteres ingatlant, de azt tudjuk, hogy akkoriban azon a környéken 120-130 millió forint körül mozgott az ár az eféle ingatlanoknál. Az is ismert, hogy hitelt vett fel rá, amit idén visszafizetett. Annak idején a két társasházi lakást egybe nyitotta, majd idővel 35 négyzetméteres tetőteret alakított ki az ingatlanban.
Az övéhez hasonló méretű házakat illetve ikerházakat 85 és 180 millió forint között hirdetik a legnagyobb magyar ingatlanközvetítői hálózat honlapján. A piacon lévő azonos kategóriájú ingatlanok általában 600-800 négyzetméteres telken vannak, egyik-másik belső kétszintes, lepukkant ház szinte nincs azon a környéken, így a viszonylag egységes kép miatt nincs értékcsökkentő tényező.
Orbán Viktor hosszabb távon is számolhat az értékmegtartással, az ingatlana hasznosítása sem lehet gond számára, ugyanis gyermekeinek családját is befogadhatja, ha éppen úgy hozza a sors. Legfeljebb kicsit összehúzódnak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.