Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Illés Zoltán politikai tanácsadója magának közvetíthette ki a Budavár Labirintus hasznosítását.
Illés Zoltán politikai tanácsadója magának közvetíthette ki a Budavár Labirintus hasznosítását. Az illetőt a vidékfejlesztési minisztériumból már kitették, de tudomásunk szerint a barlangban ott maradt - írta az atlatszo.hu.
A barlangból májusban nagy felhajtással kitessékelt cég helyett szeptemberben fű alatt egy másik céggel szerződött a Nemzeti Park. Az új cég az államtitkár tanácsadójának résztulajdonában áll.
Minden barlangos vállalkozók legjobb ismeretségével valószínűleg Tamási Róbert volt Budapest I. kerületi, fideszes önkormányzati képviselő dicsekedhet. Tamási ugyanis egészen tavaly év végéig a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozott, Illés Zoltán politikai tanácsadójaként.
A környezetügyi államtitkár az az ember a minisztériumban, aki alá a felügyelőségek és igazgatóságok is tartoznak, ezért gyakorlatilag minden “barlangos” ügyre lehet befolyása.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.