Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tereprendezéssel és földmunkákkal elkezdődött a Müller Drogéria három országot kiszolgáló nemzetközi logisztikai...
Tereprendezéssel és földmunkákkal elkezdődött a Müller Drogéria három országot kiszolgáló nemzetközi logisztikai központjának építése Letenyén, az országhatár mellett.
Halmi Béla polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a kiviteli tervek elkészülte után megtörtént a hatósági engedélyeztetés, ennek lezárultával indult el a cég építkezése. A német üzletlánc által megvásárolt 6 hektáros terület felét építhetik be, és a jövő év karácsonyi szezonja előtt már Letenyéről tervezik kiszolgálni magyarországi, szlovéniai és horvátországi üzleteiket.
A közvetlenül a határátkelő melletti területet túlnyomó részt magántulajdonosoktól vette meg a cég, az önkormányzattól mindössze egy kisebb parcellát vásárolt. Az érintett külterületet a város két évvel ezelőtt minősítette át ipari övezetté.
A beruházás több szempontból is kiemelkedő jelentőségű a térség számára. Ez lesz Zala megyében az első olyan nagyobb logisztikai építkezés, amely kifejezetten az autópályák és a magyar-horvát-szlovén hármas határ adottságaira alapoz, ráadásul adóbevételei miatt jelentős anyagi előnyt is hoz Letenye számára.
A Müller Drogéria Magyarország Bt. az M7-es autópálya és az M70-es autóút elágazójánál, a magyar-horvát határnál építi meg magyarországi, horvátországi és szlovéniai üzleteit ellátó logisztikai központját. A kereskedelmi lánc Biatorbágyról áttelepülő új elosztóbázisa várhatóan 150 embert foglalkoztat majd.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.