Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Orbán Viktor igazi, "modernkori istencsapásnak" nevezte a devizahitelesek problémáját.
Orbán Viktor igazi, "modernkori istencsapásnak" nevezte a devizahitelesek problémáját. Ezt a Bankszövetséggel csütörtökön aláírt megállapodással sikerült megoldania a kormánynak - fejegette a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
A kormányfő ugyanakkor arra kérte az embereket: jól gondolják meg, hogy még egyszer beleugranak-e ilyen kockázatos hitelkonstrukciókba, mert a kormánynak most sikerült megmentenie őket, de ezért "tengelyt akasztottunk a fél pénzügyi világgal, az összes magyar bankkal", és még egyszer aligha fog tudni ilyet megcsinálni.
Közlése szerint nem egyszeri döntésről van szó, az a 10 százalék, amit a magánnyugdíjpénztárakban maradt körülbelül 100 ezer ember a magánnyugdíjpénztárba fizetett, azt mostantól az állami nyugdíjalapba kell befizetni, és "ez most már mindig így lesz".
A kormányfő hangsúlyozta: a 2012-es költségvetés főszámai a tervek szerint nem változnak és a kormány igyekszik tartani a büdzsé elfogadásának eredeti menetrendjét. Hozzátette ugyanakkor, "szűken vagyunk, már éjszakai is ülésezik a parlament, ezért eljött az ideje, hogy a következő év során majd mélyebben átgondoljuk, hogy a parlament működési rendjét szabályozó előírások" segítik-e a munkánkat.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Sean Combs zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.