Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A nehéz helyzetbe került Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum Nonprofit Kft.
A nehéz helyzetbe került Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum Nonprofit Kft. finanszírozásáról egyeztettek Fideszes országgyűlési képviselők Soltész Miklóssal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkárával, és megállapodtak arról, hogy a cég jövőre 290 millió forintot kap a működéséhez.
A jelenlegi költségvetési tervekben 250 millió forinttal szerepel a centrum működésének támogatása. Soltész Miklós ígéretet tett arra, hogy a jövő évi költségvetés módosításának következő fázisában további 40 millió forintot csoportosítanak át a célra, így az intézmény az idei évhez hasonló nagyságrendű támogatásban részesülhet.
Bogó Ágnes a zánkai ifjúsági centrum ügyvezetője elmondta, egy ideje vagyonfelélésre kényszerülnek, mivel az állam korábbi, évi 560 millió forintos működési támogatása az utóbbi két évben jelentősen csökkent. Tavaly 121 millió forintos, idén 143 millió forintos forráselvonást kellett volna kigazdálkodniuk.
Ennél is nagyobb baj azonban, hogy a szociális és ifjúsági államtitkárságtól eddig egy fillér működési támogatást sem kaptak a tavalyi költségvetésben megszavazott, majd a zárolások miatt 287 millió forintra csökkent, általuk folyósítandó összegből.
Idén az összesített, és az év végéig becsült adatok szerint a vendégforgalma 9,5 százalékkal nő, a vendégéjszakák száma azonban 5,8 százalékkal csökken a korábbi év adataihoz viszonyítva.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.