Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Ausztrália keleti részét sújtó árvizek miatt 13 ezer embernek kellett elhagynia otthonát kedden.
Ausztrália keleti részét sújtó árvizek miatt 13 ezer embernek kellett elhagynia otthonát kedden. Az áradások Új-Dél-Wales állam területének már csaknem háromnegyedét sújtják, és az árvízhelyzet tovább súlyosbodik.
Mintegy kétezer embert zárt el a külvilágtól a víz. A helyzet a Sydneytől közel 450 kilométerre délnyugatra fekvő hatvanezres Wagga Wagga városban a legsúlyosabb. Az esőzések következtében a város folyójának, Murrumbidgee-nek a vízszintje az elkövetkező órákban várhatóan megdönti az 1844-es rekordot.
A városból eddig nyolcezer embert telepítettek ki, s ha a folyó átszakítja a gátakat, további kimenekítésekre lesz szükség. A kormány készültségbe helyezte a katonaságot, hogy segítséget nyújtson, egyben közölte, hogy egyelőre korai megállapítani az okozott kár nagyságát, illetve hatását a gazdaságra.
Julia Gillard miniszterelnök Canberrában újságírók előtt azt mondta, hogy addig nem lehet meghatározni a gazdasági kár mértékét, amíg a folyók nem kezdenek el visszahúzódni medrükbe. Barry O'Farrell Új-Dél-Wales állam kormányfője korábban úgy nyilatkozott, hogy a kár elérheti az 530 millió amerikai dollárt is.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Moszkvában már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.