Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Sorozatban buknak be az angliai üzletek, áruházak.
Sorozatban buknak be az angliai üzletek, áruházak. A kihasználatlansági mutató négy éve nem volt ilyen magas, idén februárban már 14,6 százalékot mértek a januári 14,5 százalék után– jelentette a Reuters a Local Data Company (LDC) felmérésére hivatkozva.
Karácsonykor még valahogy kitartottak a kisebb boltok, de utána szinte összecsuklottak. Az LDC 650 településen vizsgálta a kiskereskedelmi egységek forgalmát és a bérterület kihasználtságát.
Az összegzés szerint különösen a városok belső körzeteiben szenvednek a kereskedők, a városszéli üzletközpontok boltjai még csak-csak elvannak valahogy. A növekvő infláció és a még mindig pangó gazdaság miatt a lakosság sokkal jobban megfontolja a költekezést, vagyis visszafogja a fogyasztást.
A kormány tavaly májusban megbízott egy tanácsadót, hogy dolgozzon ki programot a városi kiskereskedelem ösztönzésére. Az egyik előzetes javaslat szerint könnyítenének a szabályokon, bizonyos adókedvezményeket is életbe léptetnének. A kabinet azonban még nem lépett, az idő pedig egyre csak az üzlettulajdonosok ellen dolgozik.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.