„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Saját bevallása szerint a főváros vezetése új szemlélettel végezteti az útfelújításokat, a rekonstrukció része a...
Saját bevallása szerint a főváros vezetése új szemlélettel végezteti az útfelújításokat, a rekonstrukció része a minőségbiztosítás, a felújításhoz kapcsolódva a forgalmi rend átalakítása, a jelzőlámpák összehangolása. Az új szemüvegről egyelőre csak azt lehetett megtudni, hogy a rekonstrukciók menedzselését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vette át.
Az idén felújított 29 útszakasznál a rekonstrukcióval együtt modernizálták a forgalmi rendet, és első alkalommal minőségbiztosítást is bevezettek; az elkészült út minőségét független szakfelügyelet laboratóriumi módszerekkel ellenőrzi. Mindezeknek köszönhetően a felújított utak élettartama 15 évvel hosszabbodik meg – közölték a főváros honlapján.
Mindez, persze pont ugyanolyan ígéret, mint bármikor korábban, a Demszky féle városvezetés idején volt. Semmi garancia arra, hogy ez valóban úgy is lesz, ahogy állítják. Különféle blogok szerint a kátyúlobbi nagyon erős és abban érdekelt, hogy mindig legyen munkája…
Idén 29 fővárosi útszakasz újult meg összesen 19 kilométeren. Jövőre kétéves program keretében több mint 16 milliárd forint jut hídfelújításokra, és csaknem hétmilliárd az utak rekonstrukciójára – mondta Tarlós István főpolgármester.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.