Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az 1 millió 400 ezer lakáshiteles alsó 12 százaléka menthetetlen, felső 10 százaléka kijött a hitelből.
Az 1 millió 400 ezer lakáshiteles alsó 12 százaléka menthetetlen, felső 10 százaléka kijött a hitelből. Utóbbiak éltek a végtörlesztéssel, közöttük számos politikus található.
Rogán Antal az 57,8 milliós hiteléből egy "tízmillió forint körüli" hitelrész esetében élt a végtörlesztéssel. Az origo kérdésére a politikus elmondta: a banki tartozás nagyobb részét a politikus még 2009-ben átváltotta svájci frankról euróra, de ebben nem élhetett a kedvezményes lehetőséggel, ugyanis a törvényben meghatározott árfolyamszint felett lett euróhitele. A végtörlesztett tízmillió forintnyi hitelrészt bevallása szerint megtakarításból, illetve forinthitelből fizette ki a gazdasági bizottság fideszes elnöke.
Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester 40 millió forintot fizetett vissza bankjának a kedvezményes konstrukció lehetőségével. Az összeget bevallása szerint két ingatlan eladásából, egy édesanyjától kapott 15 millió forintos kölcsönből és készpénzben lévő megtakarításaiból teremtette elő, a művelettel pedig nem kevesebb, mint 15 millió forintot takarított meg. A tavalyi vagyonbevallásában még 40 milliósként feltüntetett svájcifrank-tartozása ugyanis mostani árfolyamon több mint 55 millió forintra rúgna.
Vadai Ágnes - MSZP-ből kivált Demokratikus Koalíciós - politikus bevallása szerint két forrásból, férje önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításából, valamint forinthitelből törlesztette házastársával közös devizahitelét. A tartozás nagyságát nem említette a politikus, de tavalyi vagyonbevallásában 23,9 millió forintos hitelt szerepeltetet.
A legnagyobb adósok - Kósa Lajos, Bárándy Gergely, Tóth József - nem válaszolt az origo megkeresésére.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.