Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Megállapodott a főváros a francia tulajdonú céggel az átvételről.
Megállapodott a főváros a francia tulajdonú céggel az átvételről. A francia Csepel 2005 FH Konzorcium eladja a fővárosnak a Budapesti Központi Szennyvíztisztító (BKSZT) Kft.-ben lévő részesedését.
A főváros így átveszi a szennyvíztisztító-telep üzemeltetési jogait – közölte Fodor István, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) igazgatóságának elnöke szerdán újságírókkal.
Fodor István elmondta: több hónapos egyeztetés után kedd éjszaka állapodtak meg a társasággal, a vonatkozó dokumentumokat a tervek szerint a jövő héten írják alá. Ehhez a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása is szükséges, a kérdésről szerda délután dönt a testület.
Egy másik, a helyszínen kiosztott javaslat szerint a fenti megállapodás meghiúsulása esetén a telepet december 1-jétől a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. üzemeltetné, miután a jelenlegi működtetéshez szükséges ideiglenes szerződés november végéig él.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.