szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Táplálékkereséskor az egyes hangyák először véletlenszerűen kutatják fel az élelmet, majd újra és újra optimalizálják az útvonalat – derült ki egy német-kínai kutatócsapat matematikai tanulmányából.

A kolónia tagjai a kutatás szerint kaotikus módon, a véletlen elvének megfelelően keresnek táplálékot, majd a megtalált élelmet a fészekbe viszik, miközben illékony illatnyomot hagynak maguk után. Minél rövidebb az útvonal, annál erősebb lesz az illat – mondta el Jürgen Kurths, a Potsdami Klímakutató Intézet munkatársa. 

Az erősebb illatú nyomot követi a többi hangya is, így kiiktatják a kerülőutakat és javul a hangyakolónia kollektív viselkedése. 

A kutatócsoport a különböző hangyafajok táplálékkeresésére vonatkozó információkat egyenletekre és algoritmusokra vezette le, és a táplálékkeresés több fázisát dolgozta ki. A szakértők tanulmányukkal az internetes keresőprogramok optimalizálásához is új ismeretekkel szolgálhatnak. Eredményeiket a Proceedings című szaklapban mutatták be.

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Januárban bezár az átépítés előtt álló Körszálló

Januárban bezár az átépítés előtt álló Körszálló