Mérő Vera jogvédő állítása szerint újabb fenyegetést kapott a lúgos orvos áldozata, Renner Erika attól a férfitól, aki korábban is zaklatta és akit nemrég engedtek szabadon:
R. László megjelent Renner Erika lakása előtt, felkaputelefonált, és azt hörögte: »Még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.«
Mérő arról is írt a Facebookon, hogy a rendőrök kimentek a helyszínre. A 444 kérdésére a rendőrség azt válaszolta, hogy jelenleg keresik a férfit.
R. László ellen éppen július 18-án szüntették meg az ellene korábban indult eljárást. R. Lászlót május végén tartóztatták le, amikor rátámadt a lúgos orvos áldozatára a közöttük folyamatban lévő polgári per tárgyalásán.
Ugyan a vádhatóság szerint a férfi valóban bűncselekményt követett el, az elvégzett elmeorvos-szakértői vizsgálat alapján képtelen cselekményei következményeinek felismerésére, így megszüntették a letartóztatását.
R. László szabadon engedéséről azonban csak egy hónappal később, augusztus 14-én számolt be a sajtó, ugyanis Renner is csak egy nappal kapott információt arról, hogy zaklatója ellen megszüntették a büntetőeljárást, ezzel párhuzamosan pedig az ellene szóló távoltartási végzés is megszűnt.
Renner zaklatója a napokban azt nyilatkozta a Blikknek, hogy nem elmebeteg, és nincs meggyőződve a lúgos orvos ártatlanságáról sem, de szerinte Renner Erika félrevezette a hatóságot.