szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Stephen Hawking munkássága (sok)mindent megváltoztatott a tudományban, és mindenben, amit a világról gondolunk. Az ő életében viszont betegsége változtatott meg mindent.

A világ talán leghíresebb élő tudósának igaz történetét mutatja majd be a Theory of Everything, azaz A mindenség elmélete című film, melynek most jelent meg első, megható előzetese. A film amerikai premierje novemberben lesz, Európában pedig jövő év első napjától vetítik majd.

A mindenség elmélete egy egyelőre nem létező, kidolgozás alatt álló (de talán kidolgozhatatlan) fizikai elmélet, ami az összes fizikai elmélet között összhangot teremt, mindent megmagyaráz, és minden kísérlet eredménye levezethető belőle. Az elmélet teljes mértékben leírja a fizikai jelenségeket, kapcsolatot teremt közöttük, és megjósolja az összes kísérlet következményét amelyet elvégezhetünk. Stephen Hawking életének jelentős részében dolgozott ezen az elméleten (is).

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo