szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sorozatban lőtte fel Kína az elmúlt napokban műholdjait, amelyeket katasztrófahelyzetek elhárítására, mezőgazdasági termelés figyelésére, illetve mozgó földi célpontok követésére használnak majd.

Öt napon belül két misszióval négy műholdat küldött az űrbe Kína, köztük egy tudományos kísérletekre használható, úgynevezett távoli érzékelő műholdat is pályára állított. 

Az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Tajjüan indítóközpontból a Hosszú Menetelés-4B hordozórakéta repítette fel a távoli érzékelő Jaogan-21-et és a Tientuo-1 műholdat. A Kínai Űrtechnológiai Akadémia fejlesztette Jaogan-21-et a kínai központi televízió (CCTV) híradása szerint környezeti erőforrások fellelésére és figyelésére, a mezőgazdasági termelés várható alakulásának kiszámítására használják majd, emellett katasztrófa-elhárítási szükséghelyzeteknél is nagy segítség lehet. A csangsai Nemzeti Védelmi Technológiai Egyetem által fejlesztett Tientuo-1 egyebek között mozgó földi célpontok valós idejű követését és a képek azonnali földre küldését teszi lehetővé.

A múlt hét végén egy másik indítóközpontból, a Csiucsüenből két műholdat állítottak pályára. A Kínai Űrtudományi és Technológiai Vállalat jegyezte Csuanghszin-1-04 kommunikációs és a Csinghua Egyetemen fejlesztett Lingcsiao kísérleti kommunikációs műholdakat a Hosszú Menetelés-2D rakéta segítette a magasba. Kína eddig 194 alkalommal hajtott végre sikeres műholdfellövést, ebből hatot idén.

 

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"