szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szabó János néhai rendőr zászlós holttestét a Dunából húzták ki 1995 júliusában. Először azt mondták, hogy tarkón lőtték, később már az volt a hivatalos álláspont, hogy a Dunába fulladt, és egy hajócsavar okozta a sérülését. A nyomozást 1997-ben zárták le, majd tavaly decemberben újranyitották az aktákat. A megölt rendőr két egykori kollégája a Magyar Nemzetnek beszélt a bűncselekményről.

Szabó János 1995. július 28-án tűnt el az Árpád híd környékén. Három nappal később találták meg a holttestét a Dunában.

Egyik kollégája a Magyar Nemzetnek azt mondta: 1997-re befulladt az ügyben indított nyomozás, de többen is úgy érezték, hogy valamiért félrevitték a vizsgálatot.

A Legfőbb Ügyészség tavaly december 2-án a gyilkosságoknál megállapított 20 éves elévülési idő letelte előtt indította újra a nyomozást. A Magyar Nemzetnek is megerősítették a Népszabadság azon értesülését, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz érkezett újabb füles miatt vizsgálódnak újra. Kérdéses azonban, hogy a nyomozás kiterjed-e majd minden szálra, így arra, valóban félrevitték-e annak idején a nyomozást.

A megölt rendőr egyik volt kollégája szerint a szláv anyanyelvű maffia lehetett a háttérben. Egy másik munkatársa pedig azt mondta: akkoriban a rendőri vezetők között ott voltak még az egykori állambiztonságiak, köztük olyanok, akik tartották a kapcsolatot a volt KGB-sekkel, akik a szláv anyanyelvű maffia magyarországi térnyerését segítették. Lehet, hogy nekik tehetett keresztbe az 1995-ben meggyilkolt rendőr.

Az egykori kolléga megerősítette, hogy Szabó Jánosnak osztálytársa volt a Ragyás Tóni, akit 2003. augusztus 27-én lőttek fejbe az autójában, a „fekete sereg” vezetőjének megbízásából. Ő ezért életfogytiglant kapott. Ragyás Tóni a rendőr temetésén bocsánatot kért a szüleitől, amiért nem tudta megvédeni a fiukat – olvasható a cikkben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!