Márciusban folytatják a zászlóégetők perének tárgyalását

A gyorsított tárgyalás hétfői napján a bíróság helyt adott a védők újabb bizonyítási kérelmeinek, s az ügy tárgyalását március 18-ra napolta el.

  • unknown unknown
Márciusban folytatják a zászlóégetők perének tárgyalását
M. Giorgio a hétfői bírósági tárgyaláson - hasonlóan az ügyészségen tett vallomásához - azt állította: a demonstráción egy ismeretlen férfitól feltehetőleg kábítószertartalmú cukorkát kapott. A vádlott azt mondta: a mentolos cukorka bevétele után már alig emlékszik valamire, s később, családtagjaival együtt megdöbbenve nézte magát a tüntetésről készült felvételeken. A tárgyaláson különben arra is fény derült, hogy M. Giorgio Richard részt vett a 2002. július 4-i Erzsébet-hídi tüntetésen, amelyen az parlamenti választásokon leadott szavazatok - megítélésük szerint - törvénytelen módja ellen demonstráltak a tüntetők. Akkor rendzavarás miatt figyelmeztetésben részesítették M. Giorgiót.



B. Miklós vallomásában hangsúlyozta: nem ért egyet a váddal, szerinte nem történt bűncselekmény. A Tilos Rádió elleni tüntetésre politikai hovatartozásának kifejezésre juttatása miatt ment el - tette hozzá. Elismerte, hogy kormányellene jelszavakat skandáltak, "de zsidóságról nem volt szó". A bírónő kérdésére kijelentette, hogy a Tilos Rádió és a cionizmus között összefüggés van. B. Miklós azt is elismerte, hogy ő gyújtotta meg a zászlóégetés előtt a Tilos-pólót. A szerb-montenegrói állampolgárságú F. Zoltán szintén nem érezte magát bűnösnek. Vallomásában elmondta, hogy a tüntetés félidejében hazaszaladt az izraeli zászlóért, s akkor vette magához az égetésnél használt oldószert is. F. Zoltán kijelentette: tettét szimbolikus üzenetnek szánta a Tilos Rádió és a mögötte álló körök felé.



Kora délután a demonstráción jelen volt újságírókat és fotóriportereket hallgatta meg tanúként a bíróság. Nehéz-Posony Katinka a 168 óra fotóriportere elmondta, hogy F. Zoltán nyitotta szét a zászlót, amit azután M. Giorgio és B. Miklós tartott a tűzben. Egy másik tanú, Almássy Szabolcs a Klubrádió riportere Nehéz-Posony Katinkához hasonlóan azt állította, hogy M. Giorgio Richard nem tűnt zavartnak. Mindkét riporter kijelentette azt is, hogy a rendőrök látták a történteket.



A bíróság elrendelte M. Giorgio orvosszakértői vizsgálatát, annak megállapítására, hogy milyen szer okozhatta az átmeneti tudatmódosulást. A bíróság új tanuk meghallgatását is elrendelte, s döntött arról, hogy a következő tárgyalási napon minden filmfelvételt megtekintenek. A bíróság a tárgyalást március 18-ig elnapolta.



(MTI)
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.