Féláron nézhetik meg a Petőfi-filmet a csömöri reformátusok virágvasárnap
Ezt a gyülekezet lelkésze jelentette be a vasárnapi istentisztelet végén.
Ezt a gyülekezet lelkésze jelentette be a vasárnapi istentisztelet végén.
hvg.hu
A magyar külügyminiszter az 1848-as forradalom ünnepének másnapján az osztrák fővárosban sétált családjával, és betértek egy luxusüzletbe is.
hvg.hu
Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltként 2022-ben nagyot bukó hódmezővásárhelyi polgármestert sokan kérdezték arról, hogy féltékeny-e Varga Judit exférjének hirtelen jött népszerűségére.
hvg.hu
Átverte őket egy országos térkőforgalmazó vállalkozás – állítják egy Facebook-csoport tagjai, akik több mint 120-an vannak. Többen feljelentést is tettek. A becsült kár az elmondásaik alapján 60-120 millió forint, de a tényleges ennél jóval több lehet. A lapunknak nyilatkozók azt mondják, a felszívódó cégek és fiktív lakcímek mellett személyes fenyegetések is hátráltatják a pénzük visszaszerzését. A rendőrség nyomoz.
hvg.hu
Hiába célozta meg a saját párt alapítását, ezzel az EP-választás tekintetében már elkésett.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ukrajna számára végzetes volna, ha elnökként összefogna Orbánnal Trump.
hvg360
A hiteltelen és értéktelen, ám nagyon drága alkotások vannak többségben, és van az amatőr antifilm, amely mindent visz.
HVG
Éles konfliktusok helyett konstruktív együttműködésre számít a tárcával és a Kúria vezetésével a kibővült hatáskörű Országos Bírói Tanács (OBT) új elnöke, Szabó Péter.
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten a porcukor helyett fertőtlenítőt felszolgáló ovibotrány és az oroszországi "választás" után kutatunk.
hvg.hu
Az elnöki kegyelem után rejtett kamerás felvétel készült arról, hogy a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese felkeresi az áldozatot, de most kiderült: nem ez volt az egyetlen ilyen eset.
hvg.hu
Tizenhárman is nyertek csaknem négymillió forintos nyereményt.
hvg.hu
Le is köpte őt. A rendőrség azt is elárulta, összesen 42 embert igazoltattak március 15-én, és két esetben tettek feljelentést.
hvg.hu
A rengeteg lehetőség ellenére szorongás, bezárkózás, magukba fordulás jellemzi a huszonéveseket, állítja Varga Zsófia dramaturg, akinek Tarnóczi Jakab rendezővel közös, Extázis című előadása a Z generáció problémáit fejti ki egy maratoni házibuli keretei között a Katona József Színházban.
Budán már meg is jelentek a dollárjelekkel kipingált ellenzékiekről készült plakátok.
hvg.hu
Amíg az iskola aulájában a március 15-i ünnepség zajlott, a fiú egy terembe csalta áldozatát, hogy megerőszakolja. A fiatalt letartóztatták.
MTI
Nem támogatták, hogy szakmát tanuljon, ezért kamasz korában elköltözött otthonról D. Tóth Norbert, aki nagy szegénységben nőtt fel, és kétszer is állami gondozásba került. Előbb szobafestőnek tanult, majd érettségi után a Miskolci Rendészeti Technikumba járt, hétvégén levelezőn végezte a Debreceni Egyetem szociálpedagógia szakát. Járőrként kezdte szülővárosában, ma már rendőr őrnagy, és a Közszolgálati Egyetemen dolgozik, közben a Károli Gáspár Református Egyetem joghallgatója. Portré.
Szentkirályi Alexandra már nem kormányszóvivő, helyette a kormányinfók korábbi állandó résztvevője állhat ki Gulyás Gergely mellé.
hvg.hu
A Blikkhez eljutott a telefonbeszélgetés, amit a 19 éves Sz. P. folytatott, miután Mercedesével nekiütközött egy másik kocsinak, amelynek vezetője meghalt.
hvg.hu
Orbán Viktor a regnálása eddigi legnagyobb politikai botrányát úgy vezette le, hogy tett egy családi kirándulást az Egyesült Államokba. Vélemény.
Nem először követett el hasonló bűncselekményt.
hvg.hu