Nógrádban kapták el a vecsési katalizátortolvajt
A férfi közel három hétig tudott elrejtőzni a nyomozók elől.
A férfi közel három hétig tudott elrejtőzni a nyomozók elől.
Páva napjainkban az ellenzéki Ezalenyeg.hu nevű híroldalt üzemelteti.
A nyomozók szerint a tettes már vagy régen elhagyta az országot, vagy meg is halt.
Az államtitkár szerint zökkenőmentesen indult a jelenléti oktatás.
Az Emmi államtitkára azt javasolja a kormánynak, hogy ne kezdődjön meg a terület fejlesztése.
Hajdú-Bihar megye 1. számú választókörzetében az ellenzéki jelöltek szinte mindenben egyetértettek, pusztán egymás gondolatait egészítették ki.
A fiú korábban azt mondta otthon, hogy az iskolában piszkálják.
Jogerősen pénzbírságra ítélték a sportvadászt a 2018-as vadászbalesetért.
Kásler Árpád, a Haza Pártja elnöke egy partizános riportsorozatban elhangzott állítások miatt tett feljelentést.
A Momentum kecskeméti politikusa szerint a Fidelitas elnöke arra kérte alelnökét, hogy hozzon létre ellenzéket gyalázó hamis profilokat.
Nem állították fel határidőre a vizsgálóbizottságot, csak úgy tettek, mintha.
Az utolsó pillanatban feladott levelekkel együtt végül 1,4 milliónál több válasz érkezett a legutóbbi nemzeti konzultációra, ahol több kérdésnél is 90 százalék feletti támogatást kaptak a kormány tervei.
Az infektológus szerint a megfázás önmagában nem utal koronavírus-fertőzés gyanújára. Az allergiás bőrtünetek viszont tényleg gyakoribbak most, hogy a delta-változat terjed.
A DK elnöke szerint a következő kormány előtt ezernyi kihívás van, de ez így van rendjén. Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, hogy a felesége, Dobrev Klára fog nyerni, „most ősszel is, meg tavasszal is.”
A családtámogatásokra és az adó-visszatérítésre szavaztak a legtöbben. A politikai kérdőívet a kormány közlése szerint közel 1,5 millióan töltötték ki.