Országos lapot indít a Tisza Párt
Az összes magyarországi településre eljuttatnák az újságot.
A főpolgármester szerint a városok a jogállamiság szigeteivé váltak.
Vannak a hétköznapi életben olyan dolgok, amelyeknek sosincs vége. Ilyen a vásárlás és az ezt követő folyamatok is: az elpakolás, főzés, mosogatás és végül a szemét kihordása. Hazafelé szatyrokat cipelünk, indulásnál a szemetet visszük ki magunkkal. De miért van az az érzésünk néha, hogy több szemetet termelünk, mint amennyi az étel vagy a ruha volt, amit megvettünk?
A független országgyűlési képviselő tizenhetedszer hívott össze demonstrációt. Miután eleredt az eső, elindultak Rogán Antal irodájához a Várba.
Bár a rendőrség azt mondta, hogy nem indít eljárást a résztvevők ellen, az egykori diáktüntetőt már eljárás alá vonták.
Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt nyomoz a rendőrség.
A Tisza Párt elnöke annyit írt a feljegyzésről, hogy az Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén született.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése. Michael McGrath igazságügyi biztos sajtótájékoztatóján mélységesen kiábrándítónak nevezte, hogy Magyarországon nem tudtak előrelépésről beszámolni.
„A koncessziós szerződésekkel kilapátolt ezer milliárdok mellett a Tisza-kormány egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy kivizsgálja az Orbán-kormány gazdálkodásával és vagyonkezelésével ellopott közpénzek sorsát” – írják.
A képviselő korábban azt írta, hogy ebben a rendszerben csak annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi.
A honvédségi belső vizsgálat lezárult, az ügyészségi nyomozás még folyik, de továbbra sincs gyanúsítottja az újdörögdi balesetnek, amelyben egy kormánytisztviselő éles gránáttal gyakorolt, és a robbanásban elvesztette mindkét kezét.
Több napba telhet, mire sikerül elhárítani a balesetveszélyt.
A férfi rendőrnek és banki alkalmazottnak is kiadta magát, és kis híján sikerült is megszereznie 21 millió forintot egy nyugdíjas nőtől.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő Békemenetet.
Pop Mert nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, amiért a Tisza gyermekvédelmi konferenciáján nagy szerepet kapott Gál András, az áldozatok védője, aki Pop szerint csak kihasználta őket.
Miközben még zajlik a hétfői időjárás okozta károk elhárítása, megérkezett a második felvonás.
Miskolcon a villamosközlekedés állt le egy szakaszon a vihar miatt, Tiszalúcon beszakadt egy ház födéme, Sajóörösön egy gázcsonkot talált telibe egy kidőlt fa.
Belső körlevélben írta le Vejkey Imre, hogy mi vár arra, aki átlép egy bizonyos vörös vonalat.