Útelzárások országszerte

Hajdú-Bihar megye útjain félpályás forgalomlassító demonstrációt tartanak hétfőtől a gazdák, így fejezve ki szolidaritásukat Budapesten tüntető társaikkal - közölte Örvendi László, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) térségi elnöke.

  • MTI MTI
Útelzárások országszerte

Elmondta, hogy reggel 8 és 9 óra között 50-50 erőgép, traktor, szállító jármű vonult öt helyszínre a helyi gazdakörök szervezésében: Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Haláp, Nagyhegyes és Püspökladány térségében 16 óráig tart a demonstráció.

Örvendi László közölte, hogy ahol nincsenek gazdakörök, számos helyen "spontán tiltakozó akciót" is szerveznek a megyében.

"Összeálltak az elkeseredett gazdák, bejelentették szándékukat a rendőrségen és hétfőn ők is kivonultak az utakra" - mondta a Magosz helyi vezetője, akinek arról nincs tudomása, hogy a gazdakörök által szervezett öt megmozdulás mellett pontosan hány helyen van tiltakozó demonstráció a térségben.

Közölte: "látva a kormány tehetetlenségét, s azt, hogy nem kívánnak megállapodni", a félpályás útlezárásokat egész héten folytatják Hajdú-Biharban.

Félpályás útlezárással demonstrálnak hétfőn reggel kilenc órától a gazdák a 44-es számú főútvonalon Szarvas és Békésszentandrás között is - tájékoztatott Nagy Gyula szervező, a békésszentandrási gazdakör elnöke.

Elmondta: a főútvonalon mintegy 30-40 munkagéppel vonultak fel a helyi, valamint a Szarvason és a környező településen élő gazdák, akik hétfőn 15 óráig, kedden szintén reggel kilenc órától 15 óráig demonstrálnak.

Nagy Gyula hozzátette: akciójukat egyeztették a Magosz megyei demonstrációs bizottságával, s ha vezetőik a fővárosban megállapodnak a szaktárcával, felfüggesztik a demonstrációt.

Félpályás útlezárással tiltakoznak a gazdák hétfő reggel 9 órától délután 4 óráig a 86-os és a 75-ös főúton Zala megyében. A 86-os úton Zalalövő és Rédics között, a 75-ös úton Rédics és Lenti között több tucat munkagéppel vonultak föl a gazdák, hogy kifejezzék szolidaritásukat. A határőrség tájékoztatása szerint a határátkelők átjáthatóságát a demonstráció nem veszélyezteti.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.