A baleset okát még vizsgálják, jelenleg a 4-es és a 6-os villamosok helyett Moszkva tér és az Oktogon között buszok szállítják az utasokat. A szóvivő szerint személyi sérülés nem történt, de a kisiklott szerelvényben anyagi kár keletkezett. Mint mondta, a villamos csak egy pár centiméterrel siklott ki a sín mellé.
Kisiklott a 4-es villamos a Moszkva téren
Kisiklott a 4-es villamos egyik szerelvénye a budapesti Moszkva téren; a balesetben senki nem sérült meg - közölte a BKV fődiszpécsere, Mihálszky Gábor.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Tompos Márton: A Momentumot megkörnyékezték többször is, több oldalról, hogy szívesen segítenének a kampányban
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Az oroszok ellen harcolva esett el egy magyar katona Ukrajnában
A német külügyminiszter maga kíván eljárni a Budapesten raboskodó Maja T. ügyében
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.