szerző:
MTI

Felhős, eső és erős szél várható csütörtök estig. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul.

Várható időjárás csütörtök estig: eleinte még lehet párórás napsütés, majd délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és csütörtökön már országszerte többnyire erősen felhős ég valószínű. Szerdán eleinte főként keleten, majd délnyugat felől egyre több helyen lehet eső, zápor, zivatar. A többfelé erős északnyugati szél csütörtökön keletire fordul, és időnként megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 19, 24 fok között, délkeleten 27 fok körül valószínű.

Nyugodt időjárás Európában csak a Kelet-európai-síkság területén, illetve kontinensünk délkeleti részén van. Az említett helyeken kevés felhő zavarja a napsütést és csapadék sem fordul elő. Oroszországban a hajnali órákban pára-, és ködfoltok is előfordulnak. Ezzel szemben az Északi-tenger felett ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere Dániától, Lengyelországon és a Kárpát-medencén át Észak-Olaszországig húzódik. Ennek hatására Közép-Európában többnyire erősen felhős az ég, emellett azonban a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt. Többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordul. A hőmérséklet csúcsértéke a Pireneusi-félszigeten általában 35 fok felett, a Balkán-félsziget környékén 30, 35 fok között alakul. A szárazföld legnagyobb részén 22, 27 fok közötti értékeket mutatnak a hőmérők a kora délutáni órákban, de északon, északkeleten a 20 fok alatti maximumhőmérséklet sem ritka. A következő 36 órában a Kárpát-medence fölé délnyugat felől nedves levegő áramlik, ezért felhős idő várható, és többfelé kell csapadékra számítani.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI/hvg.hu Itthon

Monszuneső: ostromállapot Budapesten

A több órája tartó monszunszerű eső miatt járhatatlanok az utak a fővárosban. Nem járnak a villamosok, a trolibuszok, betört a víz a metróba. A kidőlt fák több helyen akadályozzák a közúti közlekedést, késnek a vonatok. Elektromos zárlat miatt bezárták a Duna Plázát, a Mom Parkot, a Ferihegyen húsz percig reptérzár volt. Villám csapott a Széchenyi hegyi tévéadóba, megzavarva a műholdas adásokat.

47,2 százalék szavazott fél 7-ig

47,2 százalék szavazott fél 7-ig

Az első választók nem fognak üres kézzel távozni az urnáktól

Az első választók nem fognak üres kézzel távozni az urnáktól

Kacsóh Gábor: a NER elit titokzatos luxemburgi kapcsolata

Kacsóh Gábor: a NER elit titokzatos luxemburgi kapcsolata

Agresszíven üvöltöztek a ferencvárosi szavazatszállítók, mikor kérdőre vonták őket

Agresszíven üvöltöztek a ferencvárosi szavazatszállítók, mikor kérdőre vonták őket

Doppinggal bukott le a kétszeres olimpiai bajnok úszó

Doppinggal bukott le a kétszeres olimpiai bajnok úszó

Alsószentmártonban 100 szavazó áll még sorba

Alsószentmártonban 100 szavazó áll még sorba