szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb bírósági döntések születtek kedden a budapesti rendbontások ügyében: egy embert letartóztattak, kettő ellen lakhelyelhagyási tilalmat, egy ellen pedig házi őrizetet rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Az újabb bírósági döntésekkel már 144-en vannak előzetes letartóztatásban a budapesti rendbontásokkal kapcsolatban. Múlt csütörtöktől összesen 170 letartóztatási indítványt tárgyalt a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa, valamint a Buda Környéki Kerületi Bíróság. Ezek közül 15 esetben elutasító határozatot hoztak, hat esetben lakhelyelhagyási tilalmat, hat esetben házi őrizetet rendeltek el.

A kedden házi őrizetbe vett E. K. György ellen garázdaság miatt döntött a bíróság a kényszerintézkedés mellett - tudatta közleményében a Fővárosi Bíróság sajtótikársága. A monogram a tüntetések egyik szervezőjeként számon tartott Ekrem Kemál Györgyöt takarja, aki a demonstráció alatt, a múlt hét csütörtökön alakult Forradalmi Nemzeti Bizottmány tagja.

A letartóztatási kérelmek mellett az elmúlt napokban összesen tizenegy személlyel szemben szabálysértési eljárásban is döntés született. Valamennyiüket három, illetve két nap elzárással sújtotta a bíróság. Kedden három ember ügyében született döntés, akik e hét hétfőjén a Bajcsy-Zsilinszky és az Alkotmány úton garázdálkodtak. Rájuk a bíróság két-két nap elzárást szabott ki garázdaság szabálysértése miatt.

A BRFK kedd délután a rendőrség internetes honlapján közzétett adatai szerint az eseményekkel összefüggésben eddig összesen 276 személyt állítottak elő, közülük 202 embert vettek őrizetbe.

© AP
A közlemény kitér arra is, hogy a szeptember 18-án és 19-én történt bűncselekmények és szabálysértések felderítésére Budapest rendőrfőkapitánya nyomozó csoportokat állított fel. A csoportok feladata, a rendbontó személyek beazonosítása, illetve elfogása. A felvételek alapján eddig 84 főt azonosítottak, akik közül 44 személyt hallgattak ki gyanúsítottként és 35-öt vettek őrizetbe. A nyomozó csoportok további, körülbelül 100-120 embert keresnek, illetve próbálnak beazonosítani, az eseményekben betöltött szerepük tisztázása végett - tartalmazza az interneten olvasható dokumentum.

A BRFK közleményében konkrét esetekre is kitér, amelyekben már elfogták a gyanúsítottakat. Egy 24 éves dunapataji lakost például azzal gyanúsítanak, hogy múlt kedd éjjelén a Bródy Sándor utcában többszöri rendőri felszólításra sem hagyta abba a rendőri kordonban szolgáló rendőrök dobálását. Egy másik 24 éves szegedi fiatalembert pedig azzal gyanúsítanak, hogy téglával dobálta meg a rendőröket a Rákóczi úton ugyancsak múlt hét kedd éjjelén.

Egy 28 éves királyszentistváni fiatalembert azzal gyanúsítanak, hogy múlt hét hétfő éjjel egy paddal az MTV székházánál betörte az épület ajtaját. Őt egyébként egy egyetemi kollégium egyik szobájában fogták el. A közlemény kitér egy másik férfi gyanúsítására is, aki a Blaha Lujza tér és Népszínház utca kereszteződésében a kivezényelt rendőrsorfalat kővel, illetve üveggel dobálta, valamint a környezetében tartózkodókat hasonló bűncselekményre bíztatta, majd az oszlatáskor az intézkedő rendőrökre támadt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Kisebb rendőri készültség a Kossuth téren

Az előző napokhoz képest alábbhagyott a rendőri készültség a Kossuth téren, ami elsősorban a sorfalat álló rendőrök számában - már csak tízen vannak - és felszerelésében mutatkozik meg.

MTI Itthon

Petrétei: a rendőrség betartatja a törvényeket

A rendőrség minden törvényes eszközzel fellép a törvények betartása érdekében - jelentette ki Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter azokra a kérdésekre, hogy mi történik szombattól a kampánycsend idején a Kossuth téri és az ahhoz hasonló rendezvényekkel.

MTI Itthon

Ötszáz rendbontót köröz a rendőrség

Mintegy ötszáz személyt keres a rendőrség a tüntetésekkel kapcsolatban. Péntekre mintegy harminc gyorsított eljárást kezdeményeztek a rendzavarókkal szemben, és csaknem száz letartóztatási indítványról dönt a nap folyamán a bíróság.

MTI Itthon

Még kétszáz személyt keres a rendőrség

Már 144-en vannak előzetes letartóztatásban a budapesti zavargásokkal kapcsolatban, 271 ember állítottak elő, további 200-at még keresnek a rendőrök; újabb, csaknem 40 körözött fotója került fel a világhálóra.