A nap folyamán elküldött levélben azt kéri, hogy ha a rendelet törvénysértő módon született, akkor az ombudsman tegye meg a szükséges intézkedéseket - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője, aki indoklásként elmondta: a távhőszolgáltatásról szóló törvény szerint minden önkormányzatnak ki kell kérnie a gazdasági miniszter véleményét.
Szanyi szerint Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter levélben arról tájékoztatta, hogy nem kérték ki a véleményét. Mint mondta, a szaktárca vezetőjének volt egy irányelve, de a fővárosi önkormányzat ezzel ellentétesen cselekedett.
A fővárosban az alapdíjakat is drasztikusan megemelték, miközben a miniszter irányelve szerint a várható infláció két százalékkal csökkentett mértékével lehetne emelni - szögezte le a szocialista képviselő, hozzátéve: az ombudsman felszólíthatja a fővárost arra, hogy vonja vissza rendeletét, és alkosson újat.
A szocialista politikus több képviselőtársával együtt pénteken nyílt levélben kérte Demszky Gábor főpolgármestert, tekintse át a fővárosi távhőszolgáltatás díjának április 1-től történő emelését. A levélben Szanyi Tibor azt írta: a fővárosi távfűtési díjak körüli állapotok nagyon nincsenek rendben, és kezdeményezte, hogy a tervezett 8,4 százalékos emelés ne történjen meg. Ebben a kérdésben - mint írta - már csak a főpolgármester cselekedhet.