szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem gyorsított eljárásban tárgyalják a két héttel ezelőtt, a fővárosi Alagút utcában a rendőrökkel incidensbe keveredett vízilabdázók ügyét - közölte egyikük jogi képviselője csütörtök délelőtt a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből távozva.

Gál András, Kósz Zoltán volt válogatott vízilabdás védője annyit mondott, hogy azért maradt el a csütörtök reggelre kitűzött tárgyalás, mert "a bíróság elé állítás feltételei nincsenek meg az eljáró bíróság szerint".

"Az eljáró bíró megítélése szerint ez az ügy nem egyszerű megítélésű", márpedig ez a gyorsított eljárás előfeltétele - mondta, a további menetrendről annyit közölve, hogy az akta így visszakerül az ügyészségre, s akkor kerül ismét vissza, ha az vádat emel.

Az előzetes hírek arról szóltak, hogy a vízilabdások ügyét gyorsított eljárásban tárgyalják. Ezzel kapcsolatban Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy nincs különösebb oka a gyorsított eljárásnak, a törvényi feltételei adottak, a tanúk megvannak, van a történtekről felvétel. Az is feltétele az ilyen eljárásnak, hogy az ügy megítélése egyértelmű legyen - tette hozzá.

Az egyik személyt ittas járművezetés és garázdaság miatt, a másikat hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság és rongálás miatt állították bíróság elé - mondta Morvai Attila.

Az érintettek egyike Kósz Zoltán, a Sydneyben olimpiai bajnoki címet szerzett magyar válogatott kapusa, a történtek másik résztvevője a játékjogában szintén felfüggesztett, ugyancsak Pécsett pólózó világbajnoki bronzérmes Petőváry Zsolt.

A két pólós november 23-án keveredett incidensbe a rendőrökkel Budapesten, a Lánchíd közelében, amikor a rendőrök igazoltatásra megállították őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság aznapi közlése szerint az elsődleges szakértői vizsgálat alapján az autó sofőrje, Kósz Zoltán közepesen ittas volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Gyanúsítottak lettek a rendőrökkel dulakodó vízilabdások

Gyanúsított lett az a két vízilabdázó, akik másfél héttel ezelőtt egy igazoltatás során incidensbe keveredtek a rendőrökkel Budapesten, az I. kerületi Alagút utcában - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Az incidensben érintettek egyike Kósz Zoltán, a Sydneyben olimpiai bajnoki címet szerző magyar csapat tagja, a történtek másik résztvevője Petőváry Zsolt vízilabdázó volt.

MTI Itthon

Felfüggesztették Kósz és Petőváry játékjogát

Ambrus Tamás, a PVSK-Füszért vezetőedzője és a pécsi vízilabda egyik irányítója felfüggesztette Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt játékjogát a péntek hajnalban a budapesti Alagút utcában történt incidens miatt.