szerző:
MTI

Listát tett közzé az Október 23. Bizottság Alapítvány hétfőn Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért kitüntetettekről. Céljuk - mint fogalmaznak - az, hogy a közvélemény értesüljön, kik az "érintettek". A dokumentum több mint kétezer nevet tartalmaz.

Az MTI-hez eljuttatott listán többféle kitüntetés szerepel, így egyebek mellett a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1957. évi határozata a karhatalom érdemeinek elismeréséről, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Munkás-Paraszt Hatalomért elnevezésű emlékérme, valamint az Elnöki Tanács Magyar Szabadság Érdemérem elnevezésű elismerése.
   
Az összesítés tartalmaz több olyan kitüntetést, amelyet ugyan nem kifejezetten erre a célra alapítottak, de a szervezet értékelése szerint a díjak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében való közreműködésért jártak. Így honorálták az 1956-os megmozdulások elfojtását szerintük a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével is.
   
A listán megemlített kitüntetettek jelenleg nem töltenek be semmiféle politikai tisztséget, és 1990 után sem kaptak közéleti szerepet.
   
A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével díjazottak között felsorolták mások mellett Czinege Lajos volt honvédelmi minisztert és Horváth Jánost, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét.
   
A Magyar Szabadság Érdeméremmel kitüntetettek között szerepel Vida Ferenc bíró, aki Nagy Imrét és társait halálra ítélte, Tutsek Gusztáv, a Budapesti Fővárosi Bíróság tanácsvezető bírája, Grósz Károly, aki 1958-ban, kitüntetése idején a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság osztályvezetője volt. Ugyanezt a kitüntetést kapta abban az évben Papp János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei párttitkára és Siklósi Norbert a Magyar Újságírók Szövetségének kormánybiztosa, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának osztályvezetője.
   
Az akkori Elnöki Tanács elnöke, Dobi István 1958-ban kapta meg a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet. Ugyanezt az elismerést kapta többek között Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Apró Antal, a kormány első elnökhelyettese, Biszku Béla belügyminiszter, Fehér Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Gáspár Sándor szakszervezeti vezető, Kállai Gyula és Marosán György államminiszterek és Münnich Ferenc kormányfő.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Ha megmutatjuk, mivel jobb a Wi-Fi 6, otthonra is akar majd belőle

Ha megmutatjuk, mivel jobb a Wi-Fi 6, otthonra is akar majd belőle

27 év után derült ki, hogy a Voyager-2 űrszonda "elnézte" a Neptunusz legkisebb holdját

27 év után derült ki, hogy a Voyager-2 űrszonda "elnézte" a Neptunusz legkisebb holdját

48 ezer tudós kéri: állítsák le az 5G bevezetését, mert ez így egy „emberkísérlet”

48 ezer tudós kéri: állítsák le az 5G bevezetését, mert ez így egy „emberkísérlet”

Orbán: A helyzet rossz

Orbán: A helyzet rossz

Nézze meg: remek videót készített a Nemzetközi Űrállomásról egy magyar asztrofotós

Nézze meg: remek videót készített a Nemzetközi Űrállomásról egy magyar asztrofotós

Trump és Erdogan összebalhézott miatta, most magyar állampolgár lett

Trump és Erdogan összebalhézott miatta, most magyar állampolgár lett