szerző:
MTI

Az SZDSZ azt várja a kisebbségi kormánytól, hogy legyenek javaslatai a gazdasági válság okozta helyzet megoldására - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a párt országos tanácsának ülése után szombaton Budapesten.

Az SZDSZ részt vesz a kormányfő által kezdeményezett rendkívüli ülésnapon, amelyre javaslatcsomaggal készül - közölte Fodor Gábor.
   
Az elmúlt hónapokban Magyarország a világgazdasági válság hatásaitól sújtva még inkább olyan helyzetbe került, amely miatt a kormánynak világossá kell tennie, hogy milyen lépésekre készül, hogyan akarja felgyorsítani a reformfolyamatokat - közölte Fodor Gábor. Hozzátette: ugyanezt a konstruktív hozzáállást várja a többi párttól is.

Az SZDSZ azt kéri a kormánytól, hogy ne az adók emelésében, vagy a hiány növelésében gondolkozzon, hanem reformokban, az állami költségek csökkentésében, az adórendszer átalakításában. Ezt Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője mondta. Nem gondolkozunk áfaemelésben, mert az áfa növelése drágítaná Magyarországon a különféle árucikkeket, és növelné az inflációt - válaszolta a frakcióvezető arra a kérdésre, hogy az adórendszeren belül milyen átcsoportosításokat tudna támogatni az SZDSZ. Hozzátette: ha nőne az infláció, és nem tartunk lépést egyéb alacsony inflációjú országokkal, az késleltetné az eurozónába való belépésünket.
   
Olyan gazdaságpolitikára van szükség,amely közelebb visz bennünket az euróhoz, és nem pedig távolít attól - fogalmazott a liberális politikus. Az SZDSZ-nek három javaslata van: az állami költségek csökkentése, a reformok be-, vagy újraindítása, az adórendszerben pedig az egyszerűsítést, a kisadók eltörlését szorgalmazza - mondta Kóka János.
   
Sokszor felmerült a jövedéki adó emelése, de ha olyan tételt emelünk, amelyet nem tudunk megfelelően ellenőrizni, akkor nő a feketekereskedelem; ha pedig az üzemanyagok adóját növeljük, akkor a versenyképességi kérdések kerülnek előtérbe, és nő az infláció - válaszolta kérdésre Kóka János.
   
Az MTI azon kérdésére, hogy elhibázottnak tartja-e a 2009-es költségvetést, a frakcióvezető azt mondta: az idei költségvetés megszületését megelőzően az SZDSZ benyújtott egy módosító csomagot, amely 100-150 milliárd forinttal vette volna vissza az állam kiadásait. Kóka János kiemelte: a szocialista kisebbségi kormány ezt a javaslatot visszautasította.
   
Ezt követő néhány napon belül a kormány olyan döntést hozott, amely 200 milliárd forinttal rövidítette meg a büdzsét; 120 milliárd forintot adott ki a kabinet a közszféra 13. havi bérének kompenzációjára, és 80 milliárd forintot terven felül, az év végi minisztériumi igények fedezésére - mondta Kóka János.
   
A liberális frakcióvezető szerint ez a 200 milliárd forint "fájóan hiányzik a költségvetésből", hiszen már tavaly sem volt túlzottan stabil a büdzsé 0,9 százalékos gazdasági visszaeséssel számoló verziója.

EP-lista februárban
Fodor Gábor elmondta: az ot meghallgatta és elfogadta az EP-képviselők, Szent-Iványi István és Mohácsi Viktória beszámolóját. Az ot a következő, februári ülésen dönt az EP-listáról. Az MTI kérdése, hogy ki vezeti majd a liberálisok listáját, Fodor Gábor azt válaszolta: nem kívánja megelőlegezni a döntést, de ő személy szerint nagyon szeretné, ha Szent-Iványi István a következő Európai Parlamentbe is képviselné az SZDSZ-t.
   
John-ügy   
Egy, az SZDSZ ferencvárosi jelöltjének,John Emesének a visszalépést firtató kérdésre Fodor Gábor elmondta: nem ismeri, de hallott arról a levélről, amely John Emese aláírását tartalmazza, és amelyben a politikus úgy érvel: a visszalépésével nem lesz meg a választás második fordulójának eredményességéhez szükséges részvétel.  Fodor Gábor azt mondta: John Emesének megvan a joga ahhoz, hogy meggyőződésének megfelelő levelet írjon, ám az SZDSZ ügyvivői testülete más okból támogatta a politikus visszalépését. 
   
A pártelnök bejelentette: John Emese pénteken megszülte Ádám nevű kisfiát, "ilyen körülmények között senki nem kívánta volna a pártban, hogy a John Emese a második fordulóban részt vegyen". Az SZDSZ jelöltjét a kampányban halálos fenyegetés is érte, néhány nappal a szülés előtt komolyan kellett kalkulálnia azzal, hogy érdemes-e testi épségét, nyugalmát kockára tennie - fogalmazott Fodor Gábor.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

MSZP-SZDSZ csúcsot javasol az MDF elnöksége

Még a január 29-i rendkívüli parlamenti ülésnap előtt össze kellene hívnia a kormányfőnek egy MSZP-SZDSZ-csúcsot, amelyen "a 2009-es büdzséért felelős két párt kidolgozhatja javaslatát", hogy "konkrét javaslattal, költségelemzéssel és hatáselemzéssel" álljanak a törvényhozás elé - javasolta pártja elnöksége nevében Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke.

Öngyilkossági járvány: egyre kevésbé nagyvárosi deviancia

Öngyilkossági járvány: egyre kevésbé nagyvárosi deviancia

Összecsaptak a metrójegyár-emelés miatt tüntetők a rendőrökkel Chilében

Összecsaptak a metrójegyár-emelés miatt tüntetők a rendőrökkel Chilében

Gyurcsány: csak becsületes politikus tudja szolgálni a hazát

Gyurcsány: csak becsületes politikus tudja szolgálni a hazát

Hárman meghaltak a tűzben, miután tüntetők kifosztottak egy bevásárlóközpontot Chilében

Hárman meghaltak a tűzben, miután tüntetők kifosztottak egy bevásárlóközpontot Chilében

Fekete október: már több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben

Fekete október: már több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben

Összeszakadt egy víztározó gátja Oroszországban, többen meghaltak

Összeszakadt egy víztározó gátja Oroszországban, többen meghaltak