Még ha nem is zajlana éppen globális éghajlatváltozás, a fővárosban akkor is pokoli meleg volna. Aki pedig a Rákóczi úton jár ezekben a napokban, az egyenesen egy katlanban érezheti magát. Az erre sétáló jogosan gondolhat arra: a város belső kerületeit, s a főbb sugárutakat a maira fazonírozó „szakemberek” híján voltak mindenfajta perspektivikus gondolkodásnak. Pedig régen ismertek azok a módszerek, amelyekkel egy nagyváros klimatikus viszonyai javíthatók volnának.
Szélcsatorna, közlekedésszervezés és zöldterületek – alapvetően ezek befolyásolják egy város klímáját – mondja a hvg.hu-nak Perczel Anna építész. A Budapest levegőjét áramoltató, a város levegőjét kitisztító, s némi hűst hozó szélcsatorna szabadon hagyása a szakemberek szerint kőbe vésett szabály kellene, hogy maradjon, de eltorlaszolása már a Rózsadomb beépítésekor megkezdődött. Ezt tetézi a pesti rakparton falként épült szállodasor és többek között a tömbös beépítésű Milleniumi városközpont. Légáramlat sincs mindig, légszennyezettség és forróság szempontjából ezek a szélcsendes napok a legveszélyesebbek.
A légáramlat önmagában persze nem elég: a korábban említett, klímájában a Grand Canyonhoz hasonlító Rákóczi út – amellett, hogy már a város csúfsága lett – az Erzsébet hídon át egy autópálya forgalmát vezeti a városközpontba. Szarvashiba ez, már csak azért is, mert ott ráadásul minden más az átmenő forgalom gyorsításának van alárendelve: nincs kiszélesített járta sövénnyel, nincsenek járdaszigetek szökőkúttal, csak a délibábot vető aszfalt. Tervek ennek orvoslására is születtek, a Levegő Munkacsoport látványtervét például éppen az Ikvai-Szabó Imre féle „forgalomcsillapító műdugó” ötletéhez csatolták, s fiókba süllyesztették.
A Kossuth Lajos utca a Levegő Munkacsoport látványtervén. Árnyékvilág |
A gépjármű-közlekedés mérséklése együtt jár a parkolóhelyek visszaszorításával, azok ugyanis ugyancsak vonzzák az autóforgalmat, s megterhelést jelentenek a városnak – mondja Perczel Anna. „Párizsban nincs minden belvárosi lakosnak autója, s az irodákhoz sem építenek már mélygarázsokat – azokat szíveskedjen mindenki tömegközlekedéssel megközelíteni” – említ egy külföldi példát lapunknak.
A zöldterület a harmadik, ugyancsak kézenfekvő módja a város klimatizálásának. „A zsidónegyed esetében az Óvás Egyesületnek az volt a javaslata, hogy a több tucat üres telek közül ne mindegyik épüljön be, egy részükön létesüljenek nyugati mintára zsebparkok” – mondja Perczel. A foghíjakat parkként, játszótérként használják, esetleg maguk a lakók alakíthatják ki a parkot. A foghíjakat körülvevő tűzfalakra a városlakók borostyánt, vagy egyéb növényt futtathatnak, ami nem csak esztétikusabb a téglafalnál, de azzal, hogy elnyeli a hőt, az épületet is szigeteli, s nem sugározza vissza a hőt a kis telekre. Remek mikroklímát biztosít, akárcsak a zöldtető a felső emeleten élőknek. Persze jobbára éppen az ellenkezője történik: a természetes anyagok mellőzésével készülnek épületek, amelyek klímaberendezése szintén az utcára hányja a meleget.
Az Erzsébet-híd, amikor még nem volt autópálya |
A mikroklíma alakítása mellett a nagyobb parkok építése, s ezen zöldterületek folyamatos öntözése sem maradhat el. „Észak-amerikai vizsgálatok bizonyítják, amit amúgy is érzékel az ember: egy néhány hektáros, összefüggő, árnyékos és öntözött zöldterületen legalább 5-6 fokkal enyhébb a klíma, mint körülötte” – mondja Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese. Nem az a fejlődés útja, hogy nyithatatlan ablakokat, s mesterséges szellőzést alkalmazunk – teszi hozzá.
Hallhatunk persze – különösen világkiállítások és sportrendezvények idején használt – speciális és látványos megoldásokról, vízpermetről, s egyebekről. Ezek – bár a szűkebb környezet, mondjuk egy terasz, vagy egy park – számára üdítőek lehetnek, hosszú távú megoldást mégsem nyújtanak.
Az aszfalt menthetetlen, azt legfeljebb locsolni lehet, a járdák burkolatát azonban újra lehet kreálni: betontalapzat helyett légáteresztő burkolatba (például kvarchomokba) ágyazzák, amely beszívja a lehulló csapadékot, majd száradáskor onnan felfelé párologtatja. Így a csapadékot a belvárosban tarthatjuk, majd elpárologtathatjuk, egyébként csak költség volna az elvezetése – mondja Beliczay Erzsébet, hozzátéve, hogy ehhez hasonlóan a belső udvarokat, s kerteket sem szabadna lebetonozni. Ha pedig, fűzi hozzá, egy újonnan épült házhoz előírás egy garázs, akkor a park vagy a játszótér is az lehetne.
Ezek az ötletek, hívják fel a figyelmet a szakemberek, teljesen általánosak és közismertek, csak a cselekedetek ezzel ellentétesek. Évtizedek óta mindenki tudja, hogy ami most van, az nem jó. Mégis - leszámítva például a Budapest Szíve programot - alig történik valami.
