A műsorvezető felvetése kapcsán - miszerint, ha még lesz tévéadás, amikor a választási kampány a tetőfokára hág - Orbán Viktor úgy fogalmazott: "ellenállásban maguk jók. Én jól emlékszem, ,88-ban is jól csinálták, (...) igaz, hogy a maguk torkára odatették a kést, de ,88-89-ben is jól harcoltak, tehát én a Magyar Televízió miatt - bár okom éppen lehetne rá a parlamenti döntés után - azért igazából nem aggódom". Régi szamizdatos civil kurázsit elővéve majd kihúzzák valahogy a választásokig - tette hozzá.
Az Országgyűlés többsége hétfőn fogadta el azt a Jánosi György (MSZP) által jegyzett, a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványt, amely elvonta az MTV 2,4 milliárd forintos, a közalapítványhoz rendelt támogatását, és azt a Hungária Televízió Közalapítványhoz, azaz a Duna Televízióhoz rendelte. Ezzel az MTV jövőre nem kap egy forint céltámogatást sem, mert az idei 9,4 milliárd forintos támogatással szemben a jövő évi büdzsé már csak ezt a 2,4 milliárdot tartalmazta.
Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy amennyiben Mesterházy Attila, akit előző nap az MSZP miniszterelnök-jelöltjének javasolt a párt elnöksége, kihívja őt tévévitára, részt vesz-e azon, azt mondta: "hol vagyunk még ettől, majd meglátjuk, messze van ez még". A Fidesz elnöke a beszélgetés során ismét hangsúlyozta: nem szerepel a tervei között a magyar közjogi rendszer felforgatása. Mint fogalmazott, "az én gyerekem is a mai politikai rendszer".
A magyar parlamentáris rendszer akkor felel meg a magyar kulturális örökségnek, a politikai hagyományoknak, ha megpróbálja a politikai élet középpontját a parlamentben tartani abban az értelemben, hogy az emberek megválasztják a parlamenti képviselőket, és ezután az ő kezükben vannak a legfontosabb döntések - fejtette ki, hozzátéve: nem kell a parlamenti képviselőkkel rivalizáló, szintén közvetlenül az emberek által választott másik szereplő, például egy elnök. Magyarország adottságaihoz és az elmúlt húsz év történetéből ugyanis az következik, illetve az illik, hogy a mostani rendszer maradjon fent - jegyezte meg.
Az alkotmánnyal összefüggésben Orbán Viktor ismét kifejtette azt a véleményét, hogy egy tiszteletreméltó alkotmány nem kezdődhet úgy, hogy az első oldalon bevallja: ez egy "átmeneti papiros". Arra a kérdésre, szeretne-e valamiféle ideológiát betenni az alaptörvény preambulumába, amely megosztja az országot, a pártelnök úgy reagált: minden ország alkotmányában van valamilyen, értékeket rögzítő tételsor, amelyek nem megosztani, hanem egységesíteni szokták az országot. Éppen azért van szükség az alkotmány elején néhány "veretes, komoly mondatra", hogy mindenki érezze, ebben a "misében, történetben" ő is benne van - fűzte hozzá.
Szerinte a mostani alkotmány által rögzített átmenetiség jellemezte az elmúlt húsz évet: "a múlt meg a jövő egyszerre volt jelen, visszahúzott, előrementünk". Ezen átmeneti korszak lezárásának szimbolikus aktusa lehet, hogy az 1949-ből datálódó alkotmányt egy új törvénybe foglaljuk, vagy helyette egy új törvény fogadunk el, és az úgy, mint a legtöbb alkotmány, tartalmaz az adott nemzet öntudatát, méltóságát, önbecsülését is kifejező, a nemzet egységét megfogalmazó mondatokat - mondta Orbán Viktor, aki a lengyel alkotmányt mestermunkának nevezte.
Orbán a köztévében: húzzák ki a választásokig!
Bár oka lehetne rá, igazából nem aggódik a Magyar Televízió (MTV) miatt Orbán Viktor, hiszen 1988-89-ben is "jól harcolt"; a Fidesz elnöke szerdán, az MTV Ma reggel című műsorában azt tanácsolta a köztelevíziónak: húzzák ki a választásokig.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Kedd hajnaltól Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, az tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.