Az emésztés kísérőjelensége és a jeles húsvéti népszokás közti kapcsolat hiánya azt példázta volna, hogy „a mezőgazdaság talpra állításához pénzre, sok pénzre van szükség”. Mert a testvéri országokból se korszerű gépeket, se hatékony vegyszereket, se modern termelési rendszereket nem lehetett behozni, így Magyarország szegényes devizabevételeinek tekintélyes részét a mezőgazdaság fejlesztésére kellett fordítani. Az „agrárium” ugyanis Kádár Jánosék életszínvonal-politikájában „kulcságazatnak” számított.

Mindez óriási fordulatot jelentett az ötvenes évek hadikommunizmusához képest, amely a forrásokat az iparhoz koncentrálta, és amely a falut és a mezőgazdaságot csupán a felfuttatott nehézipar munkaerő-tartalékának és belső gyarmatnak tekintette, amelybe nemhogy nem szabad beruházni, de éppenséggel ki kell őt zsigerelni. A pártellenzék, élén Nagy Imrével azonban már az ötvenes években nem ellenségként és fejős tehénként tekintett a parasztra. Felismerték, hogy a falu esztelen megsarcolása és a kollektivizálás kierőszakolása nem csak az osztályellenségnek tekintett kulákság, hanem az ország elsorvadásához vezet. És ahogyan korgó gyomorral nem lehet a Himnuszt énekelni, úgy az Internacionálét sem. E felismerés alapozta meg Kádár-korszak legsikeresebb 15 évét (kb. 1965–1980), a gulyáskommunizmus fénykorát, és e szemlélet vezéralakja volt a pártvezetésen belül Fehér Lajos (1917–1981).

Fordulatokban gazdag élete volt, mint ahogy kiderül Dancs József újságíró, Fehér egykori közeli munkatársának a rendszerváltás táján íródott s most Papp István történész–levéltáros által a Múltunkban közölt emlékiratából is.

A debreceni egyetemi évek során sodródik a Márciusi Fronthoz, később pedig az illegális kommunistákhoz. Közben rövid ideig Kis Újság munkatársa, itt találkozik először Danccsal, majd Budapest partizáncsoportjainak vezetője lesz. Fegyverrel ugyan maga nem harcol, de a párt szervezői és „a fegyveres erőknél szerzett tapasztalatai” alapján a fővárosi rendőrség felállításával bízza meg, rövid ideig Péter Gábor helyettese a BRFK politikai osztályán. Egyáltalán nem szokványos, hogy Dessewffy Gyulát, egykori főszerkesztőjét a Kis Újságnál, értesíti, le akarják tartóztatni, jobban teszi hát, ha családjával együtt elmenekül. Nem tudni, hogy van-e kapcsolat e gesztusa és aközött, hogy nem zupál be az ÁVO-hoz, mindenesetre a párt újságírói múltjára tekintettel a sajtó területére. Komisszár lesz. A Szabad Föld első embereként előbb a kulákprés lelkes támogatója, hogy aztán Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt a pártellenzékhez csatlakozzon, így útja a nagyhatalmú Szabad Néphez vezet, a lap főszerkesztő-helyettese és a mezőgazdasági rovat vezetője lesz.

„Aki a kulákot védi, azt én a nép ellenségének tartom. Megértetted?” – összegezte politikáját Fehér Dancsnak a rövid koalíciós időszak vége táján. Mindketten falura szánt lapot vezetnek, de micsoda különbség, Dancs a kisgazdákét, Fehér a kommunistákét. Aztán a sajtó gleichschaltolása részeként az összes falusi lapot beolvasztják a Szabad Földbe, így Dancs Fehér beosztottja lesz. Ez még a sztálinista Fehér időszaka, aki egykori újságíró kollégáinál hasznosabbnak tekinti a romlatlan népi kádereket, önkényeskedő, hirtelen haragú, de embereit olykor megvédő főnök.

Életének nagy pillanata, amikor 1954 októberében a pártlap pártszervezetének ülésén megtámadja a rákosistákat, merészségét Rákosiék 1955-ös visszatérésükkor kirúgással honorálták. De nem esett túl keményre, a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság élére kerül. A forradalom leverése után a nagyimristák közül elsőként csatlakozik Kádárhoz, és 1974-ig, az új gazdasági mechanizmus leállításáig különböző jelentős beosztásokban a hatalomban marad. 1975-ben a PB-tagságát is elveszíti, még hat évig él nyugdíjasként.

Sajnálatos, hogy Dancs József, aki évtizedeken át közeli tanúja volt Fehér pályájának (újságíró kollégaként, beosztottként, Bábolna kincstári tollnokaként), alig járul hozzá a politikus éles fordulatainak megértéséhez. A most közölt emlékiratnak nem is nehezen követhető csapongásai, hanem szegényessége a legnagyobb hibája. Szót sem olvashatunk például Fehérnek Nagy Imréhez fűződő viszonyáról, a „szakításról”, akinek agrárpolitikai téziseit Fehér mégiscsak megvalósította. Nem ír az 1959 és 1961 között lezavart kollektivizálásról (téeszesítésről) sem, amelyet az 1958-as, a szövetkezeti politikai irányelvekről szóló vitán Fehér még ellenzett, aztán gyorsan „önkritikát gyakorolt”.

Feltűnő hiányosságai ellenére mégis érdekes az emlékezés, van ugyanis néhány részlete, amely segít megérteni a „nagy ember” személyiségét. A hadari beszédű Fehér például szóban is szívesen alkalmazta az írásban használt rövidítéseit, így például bemutatkozásnál Firnek mondta magát, vagy Marxot Mrx-ra „egyszerűsítette”. Jellemző jelenet az is, ahogyan a szenvedélyes vadász főszerkesztő az ötvenes években se szó, se beszéd magával ráncigálja munkatársait vadkacsázni. Dancs – ha jól értjük – e kiruccanást Fehér javára írta, nekünk inkább tűnt az önkény megnyilvánulásának és dzsentroid allűrnek.

Ha emlékművet emelnénk a kádárizmusnak, Kádár János fő alakja mellett bizonyosan szobor dukálna mellékalakként Fehér Lajosnak is – írta a kilencvenes évek elején Szabó Miklós történész. A „létező szocializmus” egyik legelmélyültebb bírálója természetesen nem ragaszkodott egy ilyen monumentumhoz, de a tényekhez igen. Márpedig a szocializmus magyar modelljének megteremtésében és működtetésében kiemelkedő szerepe volt Fehér Lajosnak. Ehhez képest eddig máig nem írták meg politikai életrajzát.

Talán már nem kell sokáig várnunk rá, mert Papp István történész hozzálátott az anyaggyűjtéshez. Éppen az ő értő, olykor személyes visszaemlékezésekre, interjúkra támaszkodó jegyzetei teszik Dancs József lyukacsos emlékiratát érthetővé és érdekessé.

(Múltunk, 2009/4)

zádori