Az iszapáradás után nagyjából ezer embert kellett kitelepíteni Devecserből, közülük sokan visszaköltöztek már, mások rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat, és alig maradtak néhányan az ideiglenes szállásokon - tudta meg a Roma Sajtóközpont Toldi Tamás polgármestertől.
Szerdán az Ingatlanszövetség által felkért szakértők megkezdik a kárfelmérést. Toldi Tamás szerint valószínű, hogy több mint száz házat le kell bontani, és 220-nál több család elhelyezését kell majd megoldani. Köztük a Dankó telepi roma családokét, akiknek a háza szintén lakhatatlanná vált. Róluk azt mondta a polgármester, hogy többen nem jogosultak állami kártalanításra, vagy azért, mert nem voltak bejelentve, vagy azért, mert engedély nélkül felhúzott fatákolmányokban éltek. A polgármester ugyanakkor rajtuk is szeretne segíteni.
"Ezek az emberek mindig is itt laktak"
Az LMP és a Zöld Baloldalnak a lakosság Devecserre és Kolontárra való visszatelepítése ellen tiltakozó közleményére úgy reagált Toldi Tamás, hogy „nincs visszatelepítés, ezek az emberek eddig is itt laktak”. A közlemény úgy fogalmaz a sérült X. kazetta északi falának statikai állapotáról, hogy továbbra sincsenek megnyugtató hírek, és a környezetvédelmi államtitkárra hivatkozva közlik, hogy az „bármelyik pillanatban leszakadhat”.
Kifogásolják, hogy Devecserből kivonták azokat a katonai egységeket, amelyek baleset esetén az evakuálást végrehajthatják. Erről a polgármester azt mondta, hogy ezt ő kérte, ugyanakkor a készültséget továbbra is fenntartják, mert arra nincs garancia, hogy nem lesz újabb katasztrófa Devecseren.
"Tegye fel a kezét, aki cigányok mellé költözne az újonnan felépülő lakóparkban!" - idézte fel a devecseri roma kisebbségi önkormányzat képviselője egy roma iszapkárosult szavait, amelyek a múlt heti lakossági fórumon hangzottak el. Piczinger Mónika elmondta, hogy a jelenlévők közül senki nem jelentkezett.
A képviselő becslése szerint a város körülbelül ötezer lakójának a harmada roma, közülük minden másodikat sújtott a katasztrófa, és a nagy többségnek nincs lakásbiztosítása. Hozzátette, hogy a Dankó telepen az összes házat, harmincat, negyvenet le kell bontani. A lakókat a zeneiskola három tantermében és a katolikus paplakban helyezték el, mások rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek. Közölte azt is, senki nem mondta, hogy a város szélére tervezett lakóparkba helyeznék el a Dankó utcai romákat, ők mégis azt gondolják, hogy ismét cigánytelepre költöztetnék őket.
Lomizni járnak Ausztriába
Az ideiglenes szálláshelyeken lakó romák albérletet keresnek a közeli falvakban, miután a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felajánlotta, hogy fél évig fizetik helyettük a bérleti díjat. Devecserben a romák java része "lomizni" jár a közeli Ausztriába, és használtcikk-kereskedő igazolvánnyal árulja portékáját a helyi piacon.
Bár az iszapáradatban nekik is mindenük odaveszett, a múlt héten mégis kinyitották Devecserben a piacot, ahol ezúttal csak pár "lomis" árult. Közben még mindig a budapesti Honvéd Kórházban kezelik azt a roma testvérpárt, akik megégtek az iszapáradatban. A kisebbségi képviselő úgy tudja, hogy egyikük mellkastól lefelé súlyos sérüléseket szenvedett, és bőrátültetésre vár, a másik állapota kielégítő.
Piczinger Mónika arról panaszkodott, hogy a városvezetés nem vonja be a roma kisebbségi önkormányzatot az adományok osztásába, és nem mindig jutnak el a felajánlások a károsultakhoz, mert „el vannak raktározva, de nem osztják ki őket”. A kisebbségi képviselő cáfolta azokat sajtóértesüléseket, amelyek szerint a romák nem vesznek részt a kármentesítésben, majd hozzátette, hogy bár környezeti ártalmaktól és újabb katasztrófától tartanak a fedél nélkül maradt roma családok, sokan mégis Devecserben maradnának.