Kiraboltak egy patikát a XVIII. kerületben

Kiraboltak egy patikát a hétfő este Budapesten, a XVIII. kerületi Dolgozó utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.

  • MTI MTI
Kiraboltak egy patikát a XVIII. kerületben

Pap Judit elmondta, hogy a férfi este nyolc óra körül ment be a gyógyszertárba, ahol feltehetőleg fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat a bevételt követelve. Miután a pénzt megkapta, távozott. A sajtóügyeletes közölte, lövés, illetve személy sérülés nem történt.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.