Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A bűnüldözés a rendőrség dolga - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója csütörtökön Debrecenben, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésen.
"A közbiztonság kérdését politikai üggyé tenni több mint bűn" - jegyezte meg Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok a Hajdú-Bihar közbiztonságáról szóló napirend vitájában.
Előzőleg Fekete Csaba megyei rendőrfőkapitány a felderített bűncselekmények, illetve a közlekedési balesetek számának csökkenéséről számolt be, utalva arra, hogy "a megye bűnügyi, köz- és közlekedésbiztonsági helyzetének alakulása mind a szakmai, mind pedig a lakossági elvárásoknak megfelelt".
A vitában a Jobbik képviselői úgy fogalmaztak, hogy "a közbiztonság az elviselhetőség határán van". Elhangzott, hogy Konyáron, ahol "a rendőrség tehetetlen, a lakosság egynegyede a Jobbiktól kért segítséget" az általuk cigánybűnözőknek nevezett csoportokkal szemben. Erre is utalva jegyezte meg Halmosi Zsolt tábornok, hogy "a bűnnek nincs színe, a bűnüldözés a rendőrség dolga, feladata".
Az ORFK értékelése szerint Hajdú-Bihar megyében a közbiztonság stabil, de a helyzeten van mit javítani - tette hozzá az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese. Kifogásolta ugyanakkor, hogy vannak, akik úgy gondolják: az ő dolguk rendet tenni egy településen. "Nincs olyan épeszű állam Európában, amelyik eltűrné, hogy pártok, civil szervezetek rendfenntartó erőket hozzanak létre" - mondta Halmosi Zsolt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.