szerző:
MTI

Mind a 106 egyéni körzetben választókerületi felelősöket nevez ki az MSZP elnöksége szeptember végéig, a szocialisták ezzel megkezdik a felkészülést a parlamenti választásokra.

A választókerületi felelősök többsége az MSZP egyéni jelöltje lehet 2014-ben, ehhez azonban teljesíteniük kell majd azokat a feladatokat, amelyeket részletesen meghatároznak számukra - mondta Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.   

A pártelnök arról is beszélt, bár az MSZP változatlanul ellenzi, hogy a választási részvételt előzetes regisztrációhoz kössék, arra számítanak, hogy a Fidesz-KDNP emellett dönt. A szocialisták ezért külön kampánnyal készülnek a regisztrációra.

Mesterházy Attila azt mondta, úgy gondolja, ha kell, az MSZP egyedül is képes a kormányváltásra, de továbbra is készek a programalapú együttműködésre más demokratikus szervezetekkel, pártokkal. "A szövetséggel egy probléma van, az, hogy van egy demokratikus ellenzéki párt, amelyik nem akar együttműködni: az LMP" - hangsúlyozta.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kerpel-Fronius azért így is nekifut az önkormányzati választásnak

Kerpel-Fronius azért így is nekifut az önkormányzati választásnak

Ceglédi a közvélemény-kutatásokról: három év becsszóra

Ceglédi a közvélemény-kutatásokról: három év becsszóra

Windows 10-et használ? Azonnal frissítsen, mert nagy lehet a baj

Windows 10-et használ? Azonnal frissítsen, mert nagy lehet a baj

A brazil elnök szerint civil szervezetek okozzák az erdőtüzeket

A brazil elnök szerint civil szervezetek okozzák az erdőtüzeket

A budapesti lakásépítések több mint felét nem tudják határidőre befejezni

A budapesti lakásépítések több mint felét nem tudják határidőre befejezni

Tizennégy autóról lopott kerekeket egy férfi, miközben bűnügyi felügyelet alatt állt

Tizennégy autóról lopott kerekeket egy férfi, miközben bűnügyi felügyelet alatt állt