A háborús kiadások miatt az oroszok adóemelésekre és más megszorításokra is számíthatnak

Az adóemelések azért is elkerülhetetlenek, mert másképpen nem fog kijönni a matek, még akkor sem, ha csökkentik a védelmi költségvetés keretét, mivel az olaj- és gázbevételek tartós lejtmenetben vannak és a hiányukat nem képes a gazdaság pótolni.

  • HVG HVG
A háborús kiadások miatt az oroszok adóemelésekre és más megszorításokra is számíthatnak

A több mint három éve zajló ukrajnai háború anyagi terhei miatt az orosz kormány adóemelésre és kiadáscsökkentésre készül – állítják a Reutersnek nyilatkozó kormányzati tisztviselők és közgazdászok.

Vlagyimir Putyin nem hajlandó foglalkozni azokkal a felvetésekkel, amelyek szerint a háború képes tönkretenni az ország gazdaságát, ugyanakkor a kiadásokkal arányosan növekszik a költségvetési hiány is, miközben a nyugati szankciók hatására egyre csökkennek az exportált olajból, illetve földgázból származó bevételek.

Oroszország gazdasága a recesszió felé tart, bár a kamatlábak csökkenésnek indultak a korábbi 20 éves csúcsértékről, ám a költségvetési hiány 4900 milliárd rubelre (kb. 21 ezermilliárd forint) szökött fel.

„A gazdasági mutatók pesszimistább becslései és az olaj- és gázbevételek csökkenése miatt sürgősen meg kell kezdenünk a költségvetési konszolidációt” – mondta még július végén Anatolij Artamonov, a parlament felsőházának költségvetési bizottságának vezetője.

A költségvetési kiadások nominális értéke csaknem megduplázódott 2022 februárja óta, ami tovább növelte az inflációt és arra kényszerítette a központi bankot, hogy a kamatlábakat 21 százalékra emelje. Ez jelentősen megnövelte a vállalati hitelfelvétel költségeit is.

A védelemre és a nemzetbiztonságra 2025-ben fordított 17 ezermilliárd rubel összköltség a hidegháború óta a legmagasabb, a teljes kiadások 41 százalékát teszi ki, és a polgári termelés visszaesésével a védelmi szektor a gazdasági növekedés fő motorjává vált.

Bár Putyin júniusban kijelentette, hogy Oroszország csökkenti a katonai kiadásait, de egyelőre a tisztviselők továbbra is növekedésre számítanak.

Hiába titkolják Moszkvában az adatokat, jól látszik az orosz gazdaság gyengülése

Kezd kifulladni az orosz hadigazdaság modellje, de látványos összeomlás nem várható. A több mint három éve tartó orosz-ukrán háború mindkét résztvevője gyengül, ám sem tűzszünet, sem pedig béke nem lesz belátható időn belül, mert nem lehet kompromisszumot találni a két fél álláspontja között.

„Nem csökkenthetjük a nemzetvédelmi kiadásokat, és … minden valószínűség szerint növelnünk kell őket” – mondta Artamonov is.

Egy orosz kormányzati forrás azt is közölte a Reuters-szel, hogy 2026-ben sem lesz érdemes a védelmi kiadások csökkenésére számítani, legkorábban ez 2027-ben következhet be, már ha addigra véget ér a háború.

Egy orosz lapban Artamonov ráadásul épp azt fejtegette, hogy a nem védelmi jellegű kiadásokat 2028-ig évente kétezer-milliárd rubellel kell csökkenteni és az így felszabadult összegeket is a védelmi költségvetésbe kell beletölteni.

„Az elkövetkezendő három évben nem fogunk tudni abban a kényelemben élni, ahogyan eddig tettük” – figyelmeztet, ami nem jelenthet mást, minthogy olyan megszorítások következnek, amit az egész társadalom meg fog érezni.

Ez már most látható olyan adatokból, minthogy csökkenni kezdett az oktatási és az egészségügyi kiadások GDP-aránya – mondta Szergej Alekszasenko az orosz jegybank korábbi elnökhelyettese.

Alekszasenko adóemelésekre számít, illetve azt is elképzelhetőnek tartja, hogy megszűnik a nyugdíjak inflációkövető emelése.

Az adóemelések a szakember szerint azért is elkerülhetetlenek, mert másképpen nem fog kijönni a matek, még akkor sem, ha csökkentik a védelmi költségvetés keretét, mivel az olaj- és gázbevételek tartós lejtmenetben vannak és a hiányukat nem képes a gazdaság pótolni.

Pavel Kadocsnyikov pénzügyminiszter-helyettes is arról beszélt júliusban, hogy az Ukrajnában harcoló katonák és családjaik támogatása élvezi a prioritást és fontolóra kellene venni a nem ennyire fontos kiadások csökkentését.  

Mindezek ellenére Vlagyimir Putyin a múlt héten úgy fogalmazott, hogy Oroszország gazdasága stabil.

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel – Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Putyin háborúja Ukrajnában és a válaszul meghirdetett nyugati szankciók a mélybe vitték az orosz gazdaságot 2022-ben, amikor a visszaesés 2,1 százalék volt, de azután Oroszország összeszedte magát: 2023-ban a GDP 3,6 százalékkal, tavaly 3,8 százalékkal növekedett. Idén viszont újra beköszönhet a recesszió – jósolja a független Moscow Times.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.