szerző:
MTI

A járási hivatalok működésének finomhangolására 70 kormányrendelet módosításáról döntött a kormány - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága szerdán az MTI-vel.

Jelenleg a kormányhivatalok részeként működő járási hivatalok szakigazgatási szervei illetékességi területének megállapításán dolgoznak. Minden járásban lesz például járási gyámhivatal, ugyanakkor lesznek olyan szakigazgatási szervek, amelyek több járásra kiterjedően látják majd el feladatukat. Az informatikai rendszerek összehangolása miatt a földhivatalokban és munkaügyi kirendeltségekben fokozatos lesz az átállás, teljes körű átállás a jövő év második felétől valósulhat meg - fejtették ki.

A járási hivatalok részei lesznek a jelenleg még a fővárosi és megyei kormányhivatalok helyi, körzeti szervei, amelyeknek az illetékességét ezért a járásokhoz kell igazítani. A járási hivatalokban jövőre hat szakigazgatási szerv kezdi meg működését: a járási gyámhivatal, járási építésügyi hivatal, járási népegészségügyi intézet, járási állat-egészségügyi  és élelmiszer-ellenőrző hivatal, járási munkaügyi kirendeltség és járási földhivatal. Míg gyámhivatal minden egyes járási hivatalban lesz, az építésügyi hivatal több járásra kiterjedően fog eljárni.

Továbbá a kistérségi népegészségügyi intézetek és kerületi állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok szintén két-három járás területén fogják ellátni a feladataikat 2013. január 1-jétől - tették hozzá. 

Az államtitkárság közleménye szerint jelenleg csaknem 170 munkaügyi kirendeltség működik az országban. Mivel ezek száma változatlan marad, így a munkaügyi kirendeltségek is több járásra kiterjedő hatáskörrel járnak majd el. Az ehhez szükséges informatikai fejlesztés 2013 júliusára készül el. A szintén több járásra kiterjedő illetékességgel rendelkező körzeti földhivatalok informatikai fejlesztése fokozatosan, 2013. szeptember 30-ig valósul meg.

A jogszabályok átállításával párhuzamosan folyamatos a párbeszéd a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a polgármesterek, képviselő-testületek, jegyzők között annak érdekében, hogy 2013. január 1-jével a járási hivatalok zökkenőmentesen megkezdhessék működésüket, és az átállás  a települések eddigi ügyfélszolgálatában se okozzon fennakadást - fogalmazott az államtitkárság közleményében, megjegyezve, hogy országszerte a napokban kötik meg az átadás-átvételi megállapodásokat a kormányhivatalok a képviselő-testületekkel, és ezzel együtt tisztázzák a még közösen megoldandó hátralévő feladatokat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szabó Győző: Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam

Szabó Győző: Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Halálos baleset történt Tamásinál, félpályán halad a forgalom

Halálos baleset történt Tamásinál, félpályán halad a forgalom

A ma esti tűzijáték árából pont kijön ez a vörös Lamborghini Countach

A ma esti tűzijáték árából pont kijön ez a vörös Lamborghini Countach

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

Csoda Cincinattiban: nem Federer vagy Djokovics nyert

Csoda Cincinattiban: nem Federer vagy Djokovics nyert