Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Tiszteletben tartja a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Kónya Péter Szolidaritás-vezér ügyében született elsőfokú bírósági döntést, de fellebbezni fog ellene - közölte a tárca.
Fellebbezni fog a HM abban a perben, amely Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom vezetője ellen indult egy 2011 őszén – akkor még a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnökeként, valamint az akkor frissen alakult Szolidaritás társelnökeként – egy, a Magyar Nemzetnek adott interjúja nyomán.
Kónya Péter, az Együtt 2014 élén álló triumvirátus egyik tagja hétfőn nyert pert a Munkaügyi Bíróságon a HM-mel szemben. A minisztérium arra hivatkozott, hogy neki hivatásos katonatisztként tilos lett volna politizálnia, így a vezérkari főnök kezdeményezésére, a honvédelmi miniszter jóváhagyásával – a civil életben fegyelmivel egyenértékű – feddésben részesült. Kónya Péter az atv.hu-nak elmondta: ezek után ügyvédje tanácsára bírósághoz fordult.
A HM a fellebbezést bejelentő keddi közleményében megismételte, a tárca vezetésének meggyőződése, hogy a honvédség tagjai és intézményei – amint ezt az alkotmány is leszögezi – nem folytathatnak politikai tevékenységet.
"A tilalom természetesen nem csak a szűk jogi értelemben vett pártpolitikai tevékenységre terjed ki, hanem valamennyi politikai jellegű megnyilvánulásra és tevékenységre, amely alkalmas lehet arra, hogy az intézménybe vetett társadalmi bizalmat rombolja" - olvasható a közleményben.
A haza szolgálatára felesküdött honvédnek tiszteletben kell tartania a végrehajtó hatalmi ágak mindenkori aktuális vezetőjét, még a látszatát is kerülnie kell annak, hogy a végrehajtó hatalom vezetője és a végrehajtó hatalomnak alárendelt fegyveres szervezet tagja között politikai nézeteltérés, sőt feszültség áll fenn" - tették hozzá.
A honvédelem vezetésének döntését igazolja a HM szerint, hogy mára Kónya Péter a Szolidaritás Mozgalom vezetőjeként egyértelműen politikai tevékenységet folytat.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.