Napok óta áram nélkül - lánctalpasokat küld a honvédség

A lánctalpasokkal elsődlegesen az áramszolgáltató szakembereit és a szükséges anyagokat szállítják a nehezen megközelíthető helyekre Szabolcs megyében.

  • MTI MTI
Napok óta áram nélkül - lánctalpasokat küld a honvédség

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandárának parancsnoka elmondta, hogy a megyei védelmi bizottság és a katasztrófavédelem felkérése alapján a járművek a megye teljes területén hajtanak végre feladatokat.

A lánctalpasokkal elsődlegesen az áramszolgáltató szakembereit és a szükséges anyagokat szállítják a nehezen megközelíthető helyekre, hogy minél hamarabb legyen áram az összes fogyasztónál. A honvédség addig biztosítja ezeket az eszközöket, ameddig szükséges - ismertette a dandártábornok.

A viharban kidőlt távvezetéktartó oszlopok cseréjével kapcsolatban elmondta: vasárnap a honvédség erre a feladatra kijelölt helikopterével szemrevételezték a térséget. A helikopter személyzete jelenleg Szolnokon gyakorolja a betonoszlopok ki- és beemelését, és ha az időjárás lehetővé teszi, a levegőből segítenek az E.ON munkatársainak az új oszlopok felállításában.

Kossa György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) országos iparbiztonsági főfelügyelője elmondta, egy ötvenszer hetven kilométeres sávban 272 oszlop dőlt ki, ezen a területen kell kicserélni az oszlopokat és visszaszerelni a vezetékeket. A 272 oszlopból eddig 110-et cseréltek ki. A munkát nehezíti, hogy öt térségben rosszak a terepviszonyok, a ledőlt oszlopok megközelítése is gondot okoz.

A dandártábornok tájékoztatása szerint a vihar a 120 kilovoltos és a 20 kilovoltos elektromos hálózatot egyaránt érintette, utóbbi helyreállítása azért fontos, mert közvetve csak innen kaphat áramot a lakosság. Mint elmondta, vasárnaptól hétfő hajnalig 28 ezerről 16 ezer 800-ra csökkent a részben vagy teljesen áram nélkül maradt fogyasztási helyek száma.

Vinnai Győző megyei kormánymegbízottnak, a védelmi bizottság elnökének közlése szerint Bujon, Balsán, Paszabon és Tiszabercelen, Gávavencsellő, Beszterec, Kék, Vasmegyer környékén, illetve a Dél-Nyírség érintett településein egyaránt tart a helyreállítás. A katasztrófavédelmi szervezet két mentőcsoporttal segíti a munkálatokat. 

Az E.ON. korábbi közlése szerint Ibrány és Nagyhalász környékén még több mint nyolcezren várnak az áramszolgáltatás visszakapcsolására. A két város környékén továbbra is csak a honvédség lánctalpas járműveivel és a katasztrófavédelmi szervezet segítségével tudnak közlekedni a szerelők. Ebben a térségben több mint 60 kettétört vagy kidőlt oszlopot kell még kicserélni.

A környék településein az áram mellett sok házban fűtés sincs, a hidegben maradt családokat tartós élelmiszerrel, kenyérrel, süteménnyel, felvágottal, ásványvízzel, valamint ruhaneművel segíti a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az adományt rászorultság alapján osztják szét a helyi lelkészek harminc-negyven, nehéz anyagi helyzetben lévő családnak - mondta el Balogh Barnabás, a segélyszervezet lelkész-igazgatója az egyik gávavencsellői adományátadáson az MTI-nek.

A szeretetszolgálat mellett a honvédség is felajánlotta segítségét: hétfőn tíz település - Buj, Vasmegyer, Újdombrád, Tiszarád, Sényő, Kék, Székely, Nyíribrony, Szabolcs és Tiszanagyfalu-Virányos - mintegy ötezer lakosának osztanak naponta kétszer meleg ételt a katonák.

Szabolcs megyében a csütörtöki-pénteki rossz időjárás miatt 98 település mintegy százezer fogyasztói helyén szűnt meg az áramszolgáltatás, miután a vezetékekre, oszlopokra fagyott eső és hó súlya alatt, illetve a viharos szél által kidöntött fák miatt több mint ötezer kilométer hosszú elektromos hálózat rongálódott meg. Több mint kétszáz oszlop tört el, mintegy háromszáz helyen szakadt el a vezeték, a szigeteléstörések száma pedig megközelítette az ezret.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.