szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szocialisták cáfolják a Demokratikus Koalíció közleményében foglaltakat.

Ma Gyurcsány Ferenc arról tájékoztatta az MTI-t, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció és az MSZP közelebb került a megállapodáshoz. Ám ezt a lapunknak nyilatkozó szocialista politikus cáfolta.

Az ügy előzménye, hogy a két párt hétfői tárgyalására a DK kilencpontos javaslattal érkezett, amelyben – többek közt – közös jelölt- és listaállításra tett javaslatot. Mai ülését követően az MSZP elnöksége közölte: elvi okokból nem fogadják el a javaslatot, mivel aannak három eleme az Együtt 2014-gyel való megállapodásuk újratárgyalását jelentené (a DK változatlanul teljes ellenzéki összefogást szeretne), illetve a közös indulás DK által ismertetett arányai a teljes ellenzéki indulásra vonatkoznának, míg az MSZP csak a saját helyeiről tud megbeszélést folytatni.

 A szocialisták választ várnak arra is, hogy a DK elfogadja-e az E14 és az MSZP közötti megállapodás tartalmi elemeit is. Ez a kérdés azért merült föl, mert a DK csupán választási és nem politikai szövetséget akart kötni, változatlanul önálló politikát folytatva, szakpolitikai egyeztetésekbe nem merülve.

Az MSZP válaszát követően adta ki közleményét a DK, melyben a vitás pontokat szóhasználati jellegűnek minősítették, illetve jelezték: „a DK nem kéri és nem is javasolja, hogy az MSZP nyissa fel az Együtt-PM-mel kötött megállapodást”, viszont „több mint jó hírnek tartják, hogy kilencpontos javaslatukból nem érte kifogás a közös listára és a közös jelöltek állítására vonatkozó javaslatukat”, valamint nem vitatták a DK 2. helyét a közös listán.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes, az MSZP tárgyalási delegációjának tagja azonban lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a DK félreérti a helyzetet, az általuk kifogásolt pontok elvi jellegűek, és úgy véli, annak tisztázásáig a többi kérdésről nincs értelme tárgyalni. Azaz – a DK állításával ellentétben – nem arról van szó, hogy Gyurcsányék többi javaslatát elfogadták volna, így a jelöltállításról és a listás helyekről szólót sem.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!