Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a lapnak azt mondta, hogy egyre több intézménynek szállítanak kizárólag készpénzért, főleg oda, ahol már két hónapnál régebbi számlák is vannak.
Csak készpénzért kaphat már csak orvosi eszközöket az Országos Kardiológiai Intézet, a Honvédkórház, valamint a váci kórház. A szövetség már a kormánynál is sürgette az intézmények konszolidációját – olvasható a cikkben.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a területért felelős államtitkár „vihet majd” pénzt a kórházaknak az új kormány felállása után.
A szekszárdi kórház az egyik olyan intézmény, ahol a vállalkozó orvosok heteket várnak a pénzükre. Van olyan hely is, ahol az ügyeleteket ellátó vállalkozások nem jutnak hónapokig a járandóságukhoz.
Több kórházigazgató nyilatkozott úgy, hogy a fenntartó utasítására „sorrendbe” állították a számlákat. A rezsi- és gyógyszerszámlákat muszáj időben kifizetniük ugyanis, utána jöhet minden más, így az orvosok felé fennálló tartozások rendezése is.
Az intézményfenntartó GYEMSZI-nél a lap kérdésére tagadták, hogy utasítást adtak volna a számlák rangsorolására. Közölték azt is, hogy a vállalkozó orvosok pénzének utalása bérjellgű kifizetés, így elvileg elsőbbséget élvez.