Közel ezer magyar orvos ment külföldre tavaly

Bár Orbán Viktor már tavaly bejelentette, hogy megállították az orvoselvándorlást, a kivándorló orvosok száma valójában nem csökkent.

  • hvg.hu hvg.hu
Közel ezer magyar orvos ment külföldre tavaly

Összese 948 orvos ment külföldre dolgozni 2014-ben az Egészségügyi Engedélyezési Hivatal adatai szerint - adta hírül az RTL Klub. Ez a szám 2013-ban 955 volt, vagyis a kormánynak nem sikerült megállítania az orvoselvándorlást annak ellenére, hogy tavaly márciusban Orbán Viktor azt mondta, ez megtörtént, és már kevesebb orvos hagyja el az országot, mint 2009-ben.

Az Egészségügyi Engedélyezési Hivatal adatai szerint azonban 2009-ben 887 orvos ment külföldre, ez a szám pedig 2013-ban és 2014-ben is 900 felett volt.

A kivándorlók között 25-en 60 felettiek volta, sőt, 2-en 70 év felettiek, de 500-nál is több a fiatal orvos és rezidens, akik az állami ösztöndíjak ellenére is inkább külföldre távozik. A Magyar Rezidensszövetség szerint az állami ösztöndíjakat sokan csalinak tartják, mert a szakvizsga után az orvosok elvesztik az ösztöndíjat, és annak ellenére, hogy nagyobb a felelősségük, mégis felére csökken a bérük.

Legutóbb a Guardian is beszámolt a magyar orvosok kivándorlásáról, a lapnak nyilatkozó Magyar Orvosok SZövetségének elnöke azt mondta, naponta 3 orvos és 2 nővér megy külföldre.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.