A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A földművelésügyi minisztert kérdezték a nagy kárt okozó madárról. Magyarországon a kárókatonák negyedét minden évben kilövik, és fiókáik tojásba fullasztásával igyekeznek megfékezni a szaporaságukat.
Mit tesz a kormány a kormoránbűnözés megállítása érdekében? - tette fel a kérdését a földművelésügyi miniszternek Magyar Zoltán jobbikos képviselő, ami így még viccesen is hangozna, ha nem épp a Jobbik által évekig nyomatott "cigánybűnözés"-kampányra volna ez egyfajta visszautalás.
A kormoránokkal az a baj, hogy kizabálják a halat a magyar halastavakból: vonuló madár, idejön, fészket rak, szaporodik és rengeteg halat elfogyaszt. Erre gondolt tehát a jobbikos képviselő, amikor írásbeli kérdését megfogalmazta, több más, halgazdálkodással összefüggő kérdéssel együtt.
A kárókatona itthon sem védett faj, felelte Fazekas Sándor miniszter az írásbeli válaszban, évente 25-30 ezer egyed tartózkodik Magyarországon, kisebb részük itt fészkel, a többi vonuló madár északról érkezik, és a Dunánál, Tiszánál, Balatonnál táplálkozik. Komoly károkat okoz a halállományban, ezért a negyedüket minden évben kilövik, ezt engedéllyel, de időnként engedély nélkül is lehet rájuk vadászni. Vannak ennél kíméletesebb módszerek, legalábbis annyiban azok, hogy más madarakat kevésbé riasztanak: a kormoránok fészkéhez felmászva lelakkozzák azok tojásait, ezzel lényegében leragasztják, és a fióka nem tud áttörni rajta, megfullad.
De ezek a ritkítási módszerek is csak arra jók, hogy a kárókatona-állomány idehaza ne növekedjen, hanem stagnáljon - derül ki a miniszter válaszából. Meg az is, hogy a halgazdálkodókat tavaly azzal segítette a minisztérium, hogy pályázhattak ólommentes lőszerre adott vissza nem térítendő támogatásra a kormoránok kilövésére, erre idén már 10 millió forint áll majd rendelkezésre.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.