Önmagát, szembe

A Terror Háza Múzeum igazgatója, Schmidt Mária mára a világ minden, civilizált országában csak bukott ember lehetne. Két okból. Az egyik ok az, hogy szándékoltan és kifejezetten pártpolitikai célból hamis tényt közölt a Népszabadságról: azt állította, hogy azt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően alapították. (A Múzeum ezt tartalmazó Facebook-bejegyzését több lap, pl. a 24.hu, a valasz.hu és a 444. hu is ismertette.)

Schmidt Mária történész, tehát tudnia kell, hogy a lapot még a második Nagy Imre-kormány idején alapították, 56. november 2-án, és az egészen addig őrizte a forradalom szellemiségét, ameddig az új kormány be nem kebelezte és a saját szócsövévé nem tette. (Ennek részletes elemzése itt olvasható.) Igaz, ez a demokratikus képviselet akkor csupán három lapszámot jelentett, de ennek történelmi szempontból nagyon is van jelentősége. Ami akkor történt, az a voluntarista rendszerek egyik legjellemzőbb mechanizmusát példázza: nem kell új, csak hat-hét év múltán bejáratódó fórumok alapításával bajlódni, le kell nyúlni egy régit. Azt a lapot kell bekebelezni és a maguk első számú propagandalapjává tenni, amely addig a közélet leghatékonyabb és a folytonosságot is jelentő fóruma volt, és amely ma az ellenzékiséget jelentené. Ha ez megvan, akkor az ellenzékiség magvát támadták meg és tették életképtelenné.

Ma a Fidesz ugyanezt a technikát alkalmazza, és Schmidtnek éppen azért áll érdekében ezt, mint jelenséget eltüntetni, mert ezzel a két rezsim hasonlóságát is eltüntetheti. Mától legyen úgy – mondja ezzel a torzítással –, hogy a Kádár-rezsim mindenben csak az ellentéte Orbán és a Fidesz politikájának. És ha valaki véletlenül fennakadna pl. a Magyar Nemzet, majd a Magyar Hírlap szellemi egyirányúsításán és kisajátításán, erről akkor se jusson eszébe, hogy de hiszen a bolsevikok is éppen ugyanezt tették. Mindebből következően pedig a Népszabadság hézagtalanul és mindenfajta differenciálás nélkül legyen a bolsevizmus reprezentánsa. És hogy ez miért fontos? Azért, mert van itt még egy, nagyon is gyakorlatias, konkrét hatalmi cél is (igazi értelmiségi feladat ennek a kiszolgálása): egyértelművé kell tenni, hogy Orbán és megbízottjai nem ok nélkül ölték meg a Népszabadságot, mert ez egy tökéletesen indokolt megtorló lépés volt. Ők semmi mást nem tettek, mint eltakarították az előző rendszer korlát nélkül működő propagandáját, a történésznek pedig nincs más dolga, mint hogy kiszállítsa ehhez a tárgyszerűnek látszó igazolásokat.

A másik ok, amiért a történész ma nem állhatna meg a szakmája előtt, az önmaga totális hiteltelenítése. Schmidt Mária a Népszabadságnak ezzel a homogenizálásával azt is kitörölte a képből, hogy a lap a rendszerváltás után egyértelműen a demokráciát szolgálta, huszonhat éven át. Olyannyira nyitottnak minősült, hogy hiszen több jobboldalival és fideszessel együtt ő maga is rendszeresen publikált benne. Schmidt Mária hét, nagyobb terjedelmű cikket is publikált abban a lapban, amelynek fejlécét most a terror egyik szimbólumaként teszi ki a múzeumában. (Ezek egyikének teljes szövegét újraközölte a saját oldalán, az összes írása listája pedig a cikk végén olvasható.) Egyszerűen szólva még önmaga szembeköpése sem nagy ár neki ahhoz, hogy a valóság tendenciózus torzításával szolgálja a fennálló hatalmat, és erősítse annak egyirányú ideológiát.

Schmidt Máriának azonban a magyar nyilvánosság mai állapotában nemhogy morálisan megsemmisülnie, de még enyhén szégyenkeznie sem kell mindezektől. Kicsit változtatna a helyzeten, ha pl. a cikkei fotóit ugyanúgy megkapná két táblára felkasírozva, a múzeum bejárata előtt, ahogyan a forradalom évfordulóján is megkapta az általa kihagyott ötvenhatosok dokumentációját. Egyelőre azonban még ilyen akcióról nem érkezett jelzés. Úgyhogy örülhetünk, ha találunk elég nagy zsebkendőket, és valahogy letöröljük, ami ettől a kapitális önszembeköpésétől miránk is fröccsen.

Schmidt Mária Népszabadságban megjelent írásai:

Gyűlöletbeszéd, náci beszéd?
Népszabadság 1996. ápr. 25.

Állampolgári félelem
Népszabadság 1996. júl. 8.

A szakértői kormányzatról
Népszabadság 1997. jan. 17.

Búcsú a racionalizmustól
Népszabadság 1998. dec. 18.

Egy történ(elmietlen)ész kritikája
Népszabadság 2003. aug. 9.

Lássunk tisztán!
Népszabadság, 2005. augusztus 4.

Déja vu
Népszabadság, 2006. augusztus 17.